Kezdjük ott a hőskölteményt, hogy bár ősi túrázó családból származom és ezeréves tájfutóként a terepfutás és a trailfutás (nálam ez a kettő kicsit olyan tudathasadásos sziámi ikrek, mert közös az alap, de különbözőt akarnak és takarnak) az igazi wellness dimenzióját jelentik számomra, mégsem volt még szerencsém a lábamra húzni a Merrellt mint márkát. Most ez is megtörtént. Következzék ennek krónikája.
Köszöntök hát mindenkit a Merrell – All out charge terepcipő tesztjén. Mint berepülő pilóta igyekszem a teljesség igényével minden részletet kivesézni, hogy senkiben se maradhasson kérdés, hisz magam sem vagyok az álmatlan éjszakák híve.
Egy kis történelem
Egy pár sort magáról a gyártóról: ha nem is egy ősrobbanással ezelőttig, de 1981-ig vissza kell hogy pörgessem az idő kerekét. Ugyanis ekkor kezdett bele Randy Merrell a saját kezével készített túrabakancsok gyártásába, és sikerei gyanánt a vadkapitalizmus sajátosságainak köszönhetően egy multi nem sokkal később fel is vásárolta a Merrellt. Ebből a túracipő-suszterkodásból nőtte ki magát a mai arcáról ismert terepcipő-kollekció, nyilván megtartva a túracipős vonalat is. A 2000-es évek divatjába bekapcsolódva a minimalista irányzatot vitték, de mára a párnázott kínálat is ott van a palettán. Utóbbi kategória egyike az általam kipróbált All out charge.
Minimalista vagy párnázott?
Kicsit mindkettő. Paradox módon valahogy a kettő fúziója, de azért inkább az utóbbi felé húz. Először is a sarok kapott egy úgynevezett Air kapszulát, amit pl. a Nike használ előszeretettel. Az Unifly-ra elkeresztelt középtalp ugyancsak távol áll a minimalista identitástól. Az egész komplexitást ők úgy magyarázzák, hogy ahol kell, ott csillapít, ahol kell (a talp középső részén), ott véd, ugyanis itt érezhetően keményebb. Ők emígy hirdetik ezt összefoglalva, hogy ez a középtalp-technológia a tereppel történő érintkezéskor gondoskodik a stabilitásról és a gyorsaságról is. A gyorsaságról? Igen! 42-es méretben az egész cucc 300 g alatt van, egészen pontosan 294! Ilyen védelemmel ellátott cipőkhöz képest nagyon könnyűnek számít. Már-már pille, ami a minimalista genetikai jegyeit hordozza magában, akárcsak a mindössze 6 mm-es sarokemelés (drop) is. Féltem is kissé tőle, hogy a hosszabb távokon ez mennyi torokhangot fog kiváltani belőlem. Ez a 6 mm, a Mizuno Wave Mujin megemelésének pontosan a fele, és a Merrell mércéjén is 8 mm-től kezdődnek a párnázott lábbelik, noha ők párnázottként hirdetik. Ki érti ezt… Ettől függetlenül, a puding próbája ugye az evés, szóval a tesztfutások alkalmával kellett megnézni, hogy ezekből mi igaz, és mi nem. Vagy jobban mondva, mi érződik, és mi az, amire csak legyint az ember. Szeretném leszögezni már az elején, hogy ránézve a modell kissé molett látványvilágára (a talprész nem karcsúsodik el, mint általában), rendkívül szkeptikusan álltam neki, hogy valódi laboratóriumi keretek közt próbálgassam, mit tud, és mit nem. Nem árulok zsákbamacskát, mindkettőre fogok példát említeni.
Más érdekességek
És ha már eddig a talprészt boncolgattam, még egy számomra anatómiailag fontos részt hadd emeljek ide. A talpbordázat (bár ezt én már inkább stoplis talpnak nevezném) széleit határoló szokásos „V” alakú mintázaton túl ugyanis fellelhető 25 db 5 mm magas, és 13 mm átmérőjű, kissé döntött gumi „stopli” is! Ez nálam még teszt nélkül is a stabilitás és a gyorsaság szolgálatába állított plusznak felel meg, úgyhogy kész is a mateklecke, már csak ki kell próbálni élesben a kő, sár és a lejtő szentháromságának andalító ölelésében is.
Mielőtt a lényegre térnék, néhány gondolatot ideperdítenék a fűzési rendszeréről. Sokadik felhúzásra is az a benyomása az embernek, hogy ilyen aberrált élményben még nem volt része, de amint benne van és rendeltetésszerűen használja a cipőt, egyből elégedetten húzódik mosolyra orcája. Ezt a fűzési technológiát a Merrell HyperWarp 360 Degrees Fit Systemnek hívja, vagyis hogy 360°-ban bekötve érzed magad, mintha egy gyerekülésben tobzódnál. A cipő nyelve ugyanis rögzítve van, szinte teljesen az oldalához. Az első reakció, hogy meg akarod igazítani, de nem tudod, és ettől hülyét kapsz. De amikor benne vagy, és bekötötted, már el is felejtetted az egész műbalhét, és tényleg finoman öleli körbe a lábfejedet a kis dráágaszág.
A szellőzési rendszere a felső hálós rész által biztosított, viszont marha kemény az anyaga, úgyhogy állja a sarat meg a többi szutyvadékot, ami kikezdheti a cipő elülső orr-részét. Ez az anyag egyébként érzésre is egy vastagabb szövet, tehát egy kicsivel lassabban ázik be, és téli körülmények között remélhetőleg a havas intervenciónak is jobban ellen fog állni.
A talpbetétje is alaposan ki van lyuggatva, így kevésbé csúszkál a „strobel board” (a betét alatt lévő anyag) és a zokni között. És ha már úgyis a kibelezésre terelődött a téma, alaposan felvarrták az alsó részt a felsőhöz, látszik rajta, hogy masszívan szerelték össze, ez mindenképp pluszpont a cipőnek. Ha ilyen mélyen búvárkodunk, érdemes kitapintani, mennyire lágy és puha anyag a talpbetét alatti rész, ami nyilván szintén az ütéscsillapítást szolgálja. Ha hinni lehet az álmoskönyveknek, ez a felület a többi Merrell-típusnál is kellően puha és ruganyos. Ennél a modellnél egyébiránt az egész elülső rész is kapott annyi flexibilitást, amennyiaz elrugaszkodásban nagy hasznára van a futónak.
Még egy érdekesség a galamblelkűbb sporttársaimnak, és amire a gyártó is büszke: a cipő „vegan friendly”, vagyis semmilyen állati eredetű anyagot nem használtak fel a gyártás során.
A teszt
Végső soron nem tettem bele egy evőkanálnyi adagnál több kilométert, mégis azt gondolom, hogy eddig ez volt a legalaposabb tesztem, mert tényleg sok mindent kipróbáltam vele. Alapvetően arra a kérdésre kellett megtalálni a választ, hogy a szolid, 6 mm-es sarokemelés (drop) függvényében meddig lehet vele feszíteni a húrt, és ezen túl persze arra is, hogy hogyan viselkedik a szélsőségesebb környezeti behatásokra. Az gondolom, senki előtt sem titok, hogy egy minimalista vagy egy párnázott, de pocsékul összetákolt cipőnél sérülten nem szabad megpróbálkozni a futással, mert csak rontunk a helyzeten. Jómagam hosszabb ideje küszködöm combizom- illetve vádlihúzódásokkal, izomszakadásokkal, így nem voltam túl derűlátó, hogy egy ~2,5 órás futás alatt hogy fogom megúszni üvöltés vagy jobb esetben futás utáni hosszantartó lábadozás nélkül. Persze nem ekkora távon járattam be, de egy könnyű hegyi 10 km alatt nem feltétlenül jönnek ki a hibák, ráadásul az nem is az a táv, amire ez a modell ellett. Egy „negatívuma” azért már itt is kijött: aszfaltfelületen nem egy kényelmes viselet a középső, keményebb talprész ütéscsillapítása miatt. Persze egy terepfutócipőnél nem is várom el, hogy a városban kényeztesse a lábamat, de néha megoldhatatlan, hogy az urbanizáció vívmányai ne kerüljenek az utunkba. A ráhangolódás után már jöhetett valami nagyobb disznóság is, így az október legcsapadékosabb napjába belehúzva egy 30-as karikára adtam a fejem a Piros 50-re készülésképp. Nyilván egy 2,5 órás locsolás nem nevezhető túl étvágygerjesztő falatnak, de arra kiváló alkalom volt, hogy megmutassa, mit tud sárban vagy épp a vizes köveken. Ez itt a stopli nagy napja vagy gyászos búcsúkoncertje lehetett volna. A saras, dagonyás utakon az első benyomásom igen kellemes volt. Sőt azt hiszem, minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy terepcipők közül tapadás szintjén nálam eddig toronymagasan a Merrell All out charge vezet!
Ha éppenséggel aszály sújtotta vidéken habzsoljuk a kilométereket, felmerülhet az a kérdés, hogy száraz/kemény talajon nem üt-e vissza a „gumistopli”, ami sárban oly hű szolgálatot tett. Ezzel kapcsolatban Szike a saját tesztfutása során így összegzett: „az All out charge talpán elég jól megtalálták az egyensúlyt a minták méretezésével, mert száraz és saras talajviszonyok közt is a legjobbak között van a trailcipők világában. Nem dőlnek, deformálódnak a „stoplik” abban az esetben sem, ha kemény talajon használjuk, ezáltal ugyanolyan stabil a talajfogás, mint nedves körülmények között”.
A lejtőknél a tapadás mellett más is kipróbálásra került. A modell sarkának a felsőrésze alacsony felépítettségű, tehát nem húzódik fel magasan az Achillesre. Ez nálam egyértelmű jele, hogy ritmusosabb futásra tervezték, nem a sok lassú lépésnél indokolt erősebb védelemre. Ugyanakkor elég masszív a sarokrész anyaga is, hogy a meredek lejtők, technikás ösvények ütemtelen lépéseinél ne csúszkáljon jobbra-balra az ember sarka. És ha már masszivitás: az orr részénél látványosan kemény az anyag, a külső behatásoktól való védelem miatt. Ez a lefelé futásoknál gondot okozhat, én a próbánál épp az ettől való félelmem miatt egy fél számmal nagyobb mellett tettem le a voksom. Nem bántam meg, mert így biztosan nem bántotta a lábujjaimat, ugyanakkor az erős és viszonylag keskeny felépítés miatt nem is lötyögött, csúszkált a cipőben a lábfejem. A súlyát egyébként nem lehet észrevenni futás közben, és ez a kénytelen ritmusváltásoknál nagyon nagy előny. Igaz, eredetileg ekkor még nem terveztem iramfutást, de a Hosszúhajtáson a tilalom határidejének lejárta ellenére is sűrű puskaropogást hallottam, szóval minél hamarabb ki akartam húzni a belem a halálzónából, ezért becsusszant egy 4:18-as tempójú 3,5 km a szakadó esőben. A prédaállattá válást megúsztam, de egy dolognak még ki kellett derülnie. Mégpedig annak, hogy mekkora távra lehet tervezni ezzel a minimál hangulatú sarokrésszel. Tudom jól, hogy vannak kifejezetten mezítlábas rajongók, akiknek semmilyen táv sem jelent kínzókamrát egy csillapításmentes cipőben, de én viszonylag érzékeny vagyok erre. Nos, azt kell mondjam, hogy 140 perc magasságában kezdtem el azt érezni, hogy talpam hátsó része és sarkam alatt azért kibírnék valami párnázottabb lépőt. Éles vagy kényelmetlen fájdalomról persze szó sem volt, de ki tudja, ha nem 30, hanem 40, esetleg 50 km-re vállalkoztam volna, akkor milyen mértékben romlott volna meg a barátságunk. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy idő után ez a fajta csökkentett ütéscsillapítás előbb-utóbb rámegy a vádlimra. Persze ha azt vesszük, hogy csupán 22 mm-es sarokvastagsággal lehet sáfárkodni, inkább azt mondanám, túlteljesített a várthoz képest.
Ha a kihasználhatóságának a határait be akarnám lőni, akkor két szempontot figyelembe kell vennünk. Ez egy neutrális cipő, tehát aki a stablillal tartotta magát egyensúlyban, annak semmiképp sem javasolnám ezt a típust, és valószínőleg a cipő is hamar pánikgombért sikítana, mivel belső támasz nélkül hamar amortizálódna egy olyan futó alatt, aki befelé tapossa a cipő sarkát A másik ki- és felhasználhatósági szempont, az a párnázottsághoz való viszonyunk. Jómagam nem minimalista cipőkön szocializálódtam, így az én súlyommal (65 kg) egy tempósabb 30-35 km-t be lehet vállalni vele, de talán ez a felhasználói tömeg növekedésével exponenciálisan csökken. Ha valaki azonban eddig is csillapításmentességgel kelt és feküdt, annak az igazi ultratávon sem kell az All out charge-tól megijednie, hisz ennyi párnázottság még nekik is beleférhet egy 50 km feletti küzdelemben. Mindenképp kiemelném, hogy a talpfelépítése és a cipőtest egészének a párnázottsága már-már hívogatóan a ritmusosabb futásra sarkallja az embert, és szerintem itt lehet a legjobban kihasználni a modell adottságait. A lassabb túrafutós vagy könnyed rekreációs mozgolódásra én más, párnázottabb típust ajánlanék. És ezzel mindjárt ellentmondásba is kerülök magammal, mert van a futásnak az a dimenziója, ahol például sérülés után kifejezetten javasolnám! Erről a most következő bekezdésben foglalkoznék.
Egyéb felhasználhatósága
Tájfutóként mindig mozgat, hogy utakról lelépve, az igazi erdő mélyén, az off road világában hogyan viselkedik egy nem tájfutó cipő – amelyik kategóriáról egyébként túl jó véleményem sajnos nincsen, pedig kipróbáltam az elmúlt 20 évben egyet s mást. Tehát az elmúlt napokban a Pilisben járva volt alkalmam letérni az utakról, és sűrűbb aljnövényzettel és valódi köves talajjal konfrontálódni. Kicsit féltem, de azért odatettem a lábamat mindenhová, ahová csak lehetett. Két napon át kínoztam az elülső hálós részét, de egy karcolás sem esett rajta. A többösszetevős talp tulajdonsága szerintem itt jött ki a legkardinálisabban. Egyrészt a tájfutócipőkhöz viszonyítva elképesztően kényelmes (ebből is látszik, hogy a tájfutócipők kialakításánál mennyire nem szempont a kényelemérzet). A talp közepén lévő masszívabb rész felfogja az ütődéseket, és közben mégis talajközeli élménye van az embernek (a 6 mm-es drop, ugye). Tapadás szintjén nyilván nem veheti fel a versenyt a tájfutóstopli + szög kompozittal, de ezek a stoplik már tényleg komolyabb feladatra termettek, így egy mérsékelten csúszós terepen nem nagyon lehet panasszal élni vele kapcsolatban. Tehát véleményem szerint, akinek olyan gondja van, hogy nem bír belelépni valamilyen sérülés miatt, vagy csak mert feltörte a lábát egy másik tájfutócipő, bátra használhatja tájfutásra a Merrell e típusát.
Összegzés, konklúzió
Első gondolatra azt mondtam, hogy szerintem maguk a gyártók sem tudták eldönteni, hogy pontosan mit is akarnak ezzel a modellel. A tesztelés folyamán azonban fény derült a konklúzióra, ami a fentebbi minimalista vagy párnázott dilemmára adja meg a választ, és a miértekből nem lesznek többé miértek. E modell létezésének értelme az: ALTERNATÍVA. Aki a minimalizmusra akar áttérni, annak is, aki a párnázottság felé mozdulna, annak is ez a cipő az átmenet, egy köztes pont, ami mindkét folyamat kulcsa lehet. Ugyanúgy, mint a hagyományos trail és az off-trail között. Ha én most kezdeném a trailfutást, akkor a küzdősebb terep- és talajviszonyok mellé húznám fel, de a távot és időt én 35 km-ben vagy 3 órában maximalizálnám. Aki már eleve csillapítás nélküli cipőkben kezdte el a kilométergyűjtést, az ezt táv-/idő limitet még bátran feljebb tolhatja. Egyszerű kis erdei kocogásra a HHH szintúton nem ezt a típust húznám a lábamra, tempós futásra viszont kifejezetten alkamas. Ha valaki – úgy, mint én – szeret lelépni az erdei utakról, és az erdő mélyét is felkeresni, akkor neki a Merrell – All out charge biztos pont lehet az életében. Nálam az ellenálló képessége és a tapadása feltétlenül 5-ös!
Ha mindig az elsők között szeretnél értesülni az új tesztek megjelenéséről, kedvelj vagy kövess minket a futocipoteszt.hu facebook oldalán.
