Dupla motiváció ihlette az Xodus-tesztet. Egyrészt év elején szavazhattatok a Facebook oldalunkon, hogy mely modellekről szeretnétek tesztet olvasni. A terep kategóriában holtversenyben az Xodus, illetve az Asics Gel Fujitrabuco végzett, így mindkettőt mikroszkóp alá tettük, és a pénzfeldobásos szétlövésben a Sauconyt érte az a megtiszteltetés, hogy hamarabb publikáljuk (az Asicsért még várni kell 2-3 tesztet). A másik ok a személyes „tudományos” kíváncsiságom. Merthogy számtalan terepcipő volt már a lábaimon, de valahogy Vibram-külsőtalpú még egy sem. Magam sem értem, hogy ez miként lehetséges. És miért érdekel ez ennyire? Mert túrabakancsból/félcipőből is számtalant viseltem már, azok viszont kivétel nélkül Vibram-talppal rendelkeztek. És túraberkekben akkora mítosz és hype lengi körül a Vibramot, mint terepmotorosoknál a KTM-et vagy az orrszőrnyírók esetében a Remingtont. Anno kezdő túrabakancs-tulajdonosok beszélgetése során is az volt az értékmérő, ha valaki a kérdésre „…és Vibram-talpas?”, igennel felelt. Akkor jött az elismerő bólintás: akkor az csak jó lehet… Én még nem is találkoztam olyan emberrel, aki bármi negatívumot mert volna mondani a Vibramról… Pedig engem mindig nagyon zavart, hogy vizes sziklán rettenetesen csúszik. Ráadásul mi van – a hazainál magasabb – hegyekben szinte napi rendszerességgel, na mi? Igen, vizes sziklák. Nem is értettem a talp körüli felhajtást. Oké, hogy az alpesi terepek full sziklás ösvényein nagyon jól tud jönni, hogy nem ütnek át a talpon a kövek, de azért vannak más szempontok is. Csak tovább erősítette a kételyeimet az egyik sporttárs fogarasi beszámolója, aki kétszer is alaposan odaverte magát a sziklákon, mivel vizesek voltak. Amikor erről beszélgettünk, azon kaptuk magunkat, hogy szinte suttogva kommunikálunk, nehogy valaki meghallja, hogy éppen a Vibramot pocskondiázzuk. Hiába, tartottunk a népharagtól, hiszen a Vibram szent és sérthetetlen, nem akartunk lincselés áldozatai lenni.
Nos, ezért érdekelt már régóta, hogy milyen is a Vibram által kreált terepfutócipő-talp, mert finoman szólva prekoncepcióim voltak. És hogy senki ne rágja tövig a körmeit, kezdeném a külsőtalp boncasztalra citálásával.
Mivel ez egy teszt, és nem egy krimi, nem hagyom a végére a megfejtést sem: az Xodus Vibram-talpa nagyon is rendben van, sőt… Persze a vizes sziklákon ez is csúszik egy picit, de csak annyira, mint bármelyik trailcipő talpa; a bakancsokon található Vibramokhoz viszonyítva nagyságrendekkel jobb képességekkel rendelkezik nedves körülmények között. Ezt bőven volt alkalmam letesztelni a májusi monszun ideje alatt. De így utólag nem is ez lepett meg a legjobban, hanem hogy száraz körülmények között mennyivel harapósabb ez a talp, mint egy átlag trailcipőé. Ide kell egy kis magyarázat: átlag trailcipő alatt azokat a modelleket értem, amelyek nem speciális körülményekre lettek kifejlesztve (pl. Salomon Speedcross sárra, hóra, laza talajra), hanem a szokványos ösvényekre (pl. Asics Gel Fujitrabuco, Mizuno Wave Mujin, Brooks Cascadia stb.). Elképesztően jól harapta a talajt a Saucony Xodus, és a száraz sziklás felületeken is nagyon otthon érezte magát. Már a teszt elején, szimplán a külsőtalp tulajdonságai alapján kijelentem, hogy az Xodus az általános felhasználású trailcipők és a specializált modellek közötti határvonalon helyezkedik el. És mivel egy tesztnek az a feladata, hogy felmérje a cipő határait, a második futás során már léptem is le az ösvényekről, irány a meredek hegyoldal, mindenen át. Helyszínnek a Dömör-kapu környéki hegyeket választottam. Ezek már a Bükkös-patak völgyének első métereitől elég meredeken emelkednek, ráadásul találtam elég köves szakaszokat is, ideális volt tesztelésre. Se felfelé, se lefelé száguldva sem kellett kompromisszumokat kötni, a talp harapott, ahol kellett, és védett is rendesen a kövek, sziklák ellen, pedig több muflon is tanú volt rá, hogy lefelé is igyekeztem kapkodni a virgácsokat. Egy dolgot 100%-os biztonsággal kijelenthetek: az eddig tesztelt terepcipők közül az Xodus 6.0 védi a talpunkat leginkább a sziklák ellen. Ebben hatalmas szerepe van a Vibram-talpnak, de még nagyobb a talpmintázat és a középtalp anyaga közé becsempészett technológiának, ami gyakorlatilag egy keményebb műanyag lapocska EBO (External Bedrock Outsole) névre keresztelve. Ez ugyanúgy működik, mint a New Balance Rock Stop lemezkéje, a Mizuno Rock Plate anyaga és még sorolhatnám. A keményebb réteg egyszerűen nem engedi, hogy a hegyesebb kövek „átüssenek” a középtalp puha anyagán, pontosabban erősen lecsökkentik és szétosztják a talp nagyobb felületén ezt az erőhatást. Tehát igazából semmi technológiai újítás, csak a kissé merev Vibram-talp és az EBO együttese akkora védelmet nyújt, hogy nyugodtan átfuthatunk egy fakír ágyán is, az Xodusban meg sem érezzük.
Persze mint minden külsőtalpnak, ennek is megvannak a határai, leginkább saras körülmények között. Pedig a mintázat profilmélységével nincs különösebb gond, kb. 4-5 mm. Sőt a talp szélén elhelyezkedő kapaszkodóminták még a sarasabb talajon is boldogulnának, csak a középen található mintablokkok elég zárt rendszert alkotnak. Ez utóbbi viszont nem kedvez annak, hogy a sár el tudjon távozni a talpminták közül. És valóban, az Xodus 6.0 talpának központi része szépen össze is gyűjti a sarat. Mielőtt ezt bárki kritikának értékelné: nem az. Csak a terepcipőknél jön ki leginkább, hogy mindegyik típusnak elég jól körülhatárolt a felhasználási területe, olyan trailcipő nincs, amelyik mindenhol egyformán boldogul. Az Xodus talpa sziklán és száraz talajon kiemelkedő, sárra tessék arra fejlesztett cipőt választani.
Amit még a talpmintázatnál kiemelnék, az az orr-rész kapaszkodóképessége. Meredek emelkedőkön, ahol mászás közben már csak a talp első néhány cm-re érintkezik a talajjal, gondolatban szintén nagy barátságot kötöttem a tervezőkkel, egyszer sem csúszott meg a lábam.
Vibram-talp kipipálva, léphetünk egy szinttel feljebb, a középtalpra.
Remélem, mindenki számára világosan látszik, hogy már önmagában a Vibram-talp annyi karaktert ad az Xodusnak, mint amennyi néhány trailcipőnek összesen van. De a középtalp esetében jön még egy Saucony trailcipő-jellegzetesség: az alacsony drop (a talp vastagságának különbsége a lábujjnál és a saroknál). Az Xodus esetében ez mindössze 4 mm (talp vastagság elöl 19,5 mm, hátul 23,5 mm). Mielőtt megnéznénk, hogy az alacsony drop mit tud futás közben, nézzük meg a brand terepcsaládját, és rögtön meg is fogjuk érteni a Saucony trailfilozófiáját.
- A belépő modell a Cohesion TR; 12 mm drop, szimpla EVA-talp, viszonylag párnázott.
- Egy polccal feljebb az Excursion TR; 8 mm drop, a sarok alatt Grid ütéscsillapítás, jó párnázottsággal, egy becsületesen megcsinált általános trailcipő.
- A haladó szint, a Peregrine (nálunk nem kapható); 4 mm drop, alacsony párnázottság, közepesen harapós talp.
- Terep-aszfalt vegyes használatra: Nomad TR; 4 mm drop, alacsony párnázottság.
- Csúcsmodell: Xodus; 4 mm drop, közepes párnázottság, harapós Vibram-talp.
Egyértelműen látszik, hogy a nagyobb droppal (12 és 8 mm) rendelkező modelleket az általánosabb felhasználásra szánta a Saucony, míg a komolyabb terepre tervezett cipőket (Peregrine és Xodus) következetesen 4 mm-es droppal készítik. Mi ennek az oka? A cég filozófiája szerint a technikásabb terepeken előnyösebb az alacsony drop, mert ennek köszönhetően alacsonyabban van a futó súlypontja, ezáltal stabilabban mozog a terepen. Az alacsony drop egyben kisebb párnázottságot is eredményez, hiába van Powergrid anyag a sarok alatt, a körülötte lévő módosított EVA-anyagok vastagsága kisebb, mint a 8-12 mm droppal ellátott cipőknél. Ez szintén egy határozott irányt képvisel az amerikai gyártónál, mivel az alapelvük az, hogy a magasabban kvalifikált terepcipőket nem kell agyonpárnázni, hogy a futó közvetlenebbül érezhesse a talajt, ráadásul az ösvények felszíne eleve puhább, mint az aszfalt, ezért nem is kell annyira óvni az ízületeket és a csontozatot. Na, akkor ide jöhet is egy virtuális felkiáltójel (!), hogy ne felejtsük el: a Saucony egy amerikai gyártó. A jenkiknél néhány nagyságrenddel több a technikás ösvény, mint kis hazánkban. Nálunk azért le kell térni a jól kitaposott turistautakról, ha nyomokban némi zordsággal akarunk találkozni. Tegyük a szívünkre a kezünket: ha a hazai trailfutók többségének mindennapos edzési szokásait vesszük figyelembe, akkor az Excursionnak kellene lennie a legtöbbet választott terepcipőnek – már ha a Saucony kínálatát nézzük. Mindenkit óva intek attól, hogy az alapján válasszon trailcipőt egy-egy gyártó palettájából, hogy melyik a csúcsmodell. Egyáltalán nem biztos, hogy az a legjobb választás a saját felhasználási területünkhöz…
Az Xodus 6.0 középtalpának esetében is az volt az első gondolatom, hogy ez bizony nem a tükörsimára gyalult erdészeti dózerutakra való, oda ugyanis túl merev. Olyan érzésem volt, mintha tankkal mennék egy sztrádán, ami egyrészt indokolatlan, másrészt nem is annyira komfortos. Nem úgy a keskeny kis gerinceken, ahol a kanyargós, gyökeres és köves ösvényeken már nagyon elemében volt az Xodus, azonnal érezhetővé vált a 4 mm-es drop, a szolidabb párnázottság (és a Vibram-talp) összes előnyös tulajdonsága. És még egy dolog napvilágot látott. A cipő tankszerűsége nem csak a talp merevségében és fantasztikus védelmében merül ki. Az Xodus nem pihekönnyű, de a trailberkekben még tűrhető 323 g adat virít a katalógusban. Viszont saját mérésben 346 g lett a végeredmény, igaz, hogy nagyon amatőr módon nem vegytiszta állapotban mértem le a cipőt, hanem némi kosszal rajta, de ha kb. 10 grammot jóváírok, akkor is több jön ki, mint a katalógusban… A női modell súlya pedig: ööö… izé… azt ide se írom, mivel valami érthetetlen oknál fogva Magyarországon nem kapható a női változat. Összességében nem tudom hatalmas negatívumnak feljegyezni a súlyt, mivel beleillik a cipő koncepciójába (a védelem mindenek felett), ráadásul az esztelen súlycsökkentési háborúnak már látszik a vége. Nemcsak a trailcipők esetében, de már az aszfaltcsukáknál is számos modell legújabb szériája nehezebb, mint a tavalyi modell… Úgy látszik, a pehelysúly felől elkezdünk visszatolódni a tartósság felé…Hiába, mindent nem lehet egyszerre.
Ami a középtalp ütéscsillapítását illeti, a már többször magasztalt Powergrid anyagnak köszönhetjük. A tudásáról csak annyit, hogy jelen esetben ugyan egy közepes puhaságú talpról beszélünk, de az egyik terepfutás végén kénytelen voltam 2 km aszfaltos szakaszt is letudni. Egészen meglepő volt, hogy igazán kemény felületen azért előjön a Powergrid tudása, hiába viszonylag vékony a talp, és hiába egy ízig-vérig trailcipőről beszélünk, néhány km aszfaltot bátran be lehet vállalni. Nem ide való, de nem is kell rettegni, ha véletlen a flaszterre lépünk.
És az örök trailcipő kérdést is nagyszerűen oldja meg a Saucony. Hivatalosan ugyanis egy neutrális cipőről beszélünk az Xodus esetében, de ügyesen olyan talpat kreáltak, ami a neutrális és az enyhén stabil határán mozog. Bátran választhatják neutrális futók és enyhén pronáló lábúak is.
A középtalp anyaga felett a szokásos Strobel réteg található – már sokszor leírtam, hogy ez is vastagon benne van az ütéscsillapításban. Mint ahogy azt is sokszor leírtam, hogy a talpbetét szerepe sem elhanyagolható, amit a Saucony is tud, ezért szinte minden modelljében szép vastag betétet találunk. Nem úgy az Xodus 6.0-ban. Kifejezetten vékony betétet rántottam ki a cipő belsejéből… Ellenben az átlagosnál sokkal jobban át van lyuggatva, ami egyrészt jó a csúszkálás ellen a betét–cipő és a betét–zokni viszonylatban egyaránt, továbbá a szellőzésnek sem árt.
Az Xodus talpunk alatti traktusaiból is látszik, hogy a modell finoman szólva is a technikás, keményebb ösvényekre lett hangolva, a lightos terepekre indokolatlan választás. De a komplett felsőrészen még bukhat a dolog, mert hiába van nagyon vadállat talpa egy cipőnek, ha valami nyeszlett kis vásznat húznak a lábfejünkre, mert az nem fog megvédeni a szikláktól. Ha valakinek felment volna a pulzusa a végkifejlet bizonytalansága miatt, nyugodjon meg, a Saucony nem bízta a véletlenre a lábunk védelmét: az Xodus kemény terepes jellegét határozottan végigvitték a felsőrész tervezésén is.
Éppen ez tetszik a cipőben, hogy egy nagyon következetes koncepciót vittek rajta végig a tervezők. Látszik rajta, hogy a Saucony átgondolta, mit akar elérni a cipővel, és ennek megfelelően lett kialakítva az összes részlet, amelyek ráadásul szépen állnak össze egy komplett egésszé.
Ennek megfelelően a komplett felsőrészről is a masszivitás az első szó, ami eszembe jut, bár ebben hatalmas szerepe van annak, hogy a talp kifejezetten merev, ezért kézbe véve nem lehet összevissza csavargatni a cipőt. A tankhatásra rátesz egy lapáttal a lábujjak védelméért felelős műbőr hatású erősítés, ami elég kemény. Ez egyrészt megvédi a körmöket még a nagyobb kövek ellen is, másrészt oda kell figyelni a méretválasztásra, mivel ha túl kicsi méretet veszünk, lejtőn lefelé tudja nyomni a lábujjakat. Ha jó méretet veszünk le a polcról, akkor nem okoz semmiféle gondot a páncélozottabb orr-rész. A Saucony toe-shell-nek nevezte el az említett réteget, csak ők tudják miért, de mindegy is, mert működik, a többi nem számít. Menjünk is tovább a felsőrész és a középtalp találkozásának vonalán, ahol a külső és a belső oldalra egyaránt műbőr jellegű anyag került, de az orr-résszel ellentétben ez már jóval puhább. A képen látható sötétkék rétegnek is egyértelműen a kövek elleni védelem a fő szerepe – no, meg a sarat is kívül tartja a cipőn – a kedvenc részletem a bokacsont alatti fertály. A külső és a belső oldalon egyaránt magasabbra húzták a védőréteget. Lehet, hogy ez csak az én érzékeny lelkemnek jelent sokat, de én már párszor megzúztam a belső lábfejem bokacsont alatti részét egy-egy fűben alattomosan megbújó öklömnyi kőben vagy csonkolt fában. Maradjunk annyiban, hogy egy kevésbé páncélozott cipőben ki lehet bírni röhögés nélkül az említett eseményt. Ezért őszintén meghatódtam, amikor láttam a Saucony igyekezetét, hogy megóvja a lábam, hozzáteszem itt is, hogy ennek csak nagyon köves terepen, illetve ösvényekről letérve van jelentősége. Mielőtt a felsőrész hálós részére is rátérnénk, a kövek elleni komplett védelemnél el kell mondani, hogy a magyar terepek döntő többségénél felesleges olyan szintű védelem, mint amivel az Xodus 6.0 fel van vértezve, bár kétségtelen, hogy azért vannak olyan ösvények is – de főként ösvény nélküli puszta hegyoldalak – ahol jólesett a páncélréteg a lábamon. Az Xodus helyett sokkal jobban illene a cipőre a Bodyguard elnevezés … Szerintem.
Ezek után első blikkre egy kicsit ki is lógott a hálós felsőrész a sorból, mivel nem a legsűrűbb szövésű, kevlárszerű anyagot álmodták ide a gyáriak. De csak első blikkre… Senki ne valami kis nyeszlett steril gézlap erősségű anyagra gondoljon, masszív ez a réteg is, csak a talptól elindulva eddig kizárólag atombiztos anyagválasztással találkoztunk, s a cipő tetejéhez érve szembetűnő ez a visszafogottság. Bár az is biztos, hogy az előd Xodus 5.0-hoz viszonyítva sűrűbb szövést kapott a felsőrész, ezzel is az örök dilemma elé állítva az egyszeri tesztelőt. Mi a jobb? Ha jobban szellőzik a trailcipő vagy ha több védelmet nyújt. Egy biztos: az Xodus 5.0 jobban szellőzik, az Xodus 6.0-ról nem a huzatos szó jut először eszembe… Ellenben az ösvényekről letérve talán több törmeléket tartott távol a cipő belsejétől. Ha feltétlen hasonlítgatni akarom a korábbi változatot az újjal, akkor azt mondanám, hogy aki csak kizárólag ösvényeken fut, annak talán az Xodus 5.0 jobb választás, aki néha belekóstol az ösvényeken túli világba, az válassza a 6.0 verziót. Illetve a sarok anatómiai kialakításában van különbség, de ez a gyakorlatban nem okozott semmi feltűnő változást. Természetesen a 6.0 verzió esetében máshová kerültek a filmréteg erősítések, amit a Saucony Flexfilm technológiai névvel látott el, és véleményen szerint néha „túlhájpolja” a dolgot, de higgyük el nekik, hogy nagy tudomány áll mögötte.
Ami viszont nagyon tetszett: a Pro Lock fűzési rendszer. Semmi ördöglakat, csupán annyi a történet, hogy a lábfej közepén egy hevederbe van fűzve a cipőfűző, ami tökéletesen rácuppantja a cipőt a lábfejre. Ennek megfelelően tökéletesen tart a cipő a zorál terepeken is. Ez csillagos ötös, többet nem is szajkózok róla. És az egyik kedvencemhez érkeztünk, ahol kiélhetem a cipőfűző-fetisizmusomat. Tessék ezt megnézni:
A fűzőn megannyi narancssárga „szezámmag” található, ami nem látványelem. Ha ezt a cipőfűzőt meghúzzuk és bekötjük, akkor a szezámmagok szépen megakadályozzák, hogy a fűző szálai elcsússzanak egymáson, azaz lazuljanak futás közben. Szerintem zseniális, de sokkal fontosabb, hogy a gyakorlatban is működik. A cipő nyelve egybe van varrva a felsőrésszel, de nem teljes hosszában, csak a nyelv középső harmadánál. Nekem ez is tetszett, mert nem tud elfordulni a nyelv, a törmelék bejutását is akadályozza, viszont sok „egybenyelves” cipő betegsége, hogy túl sok anyagot hagy ott a gyártó, ami be tud gyűrődni a keskenyebb lábfejű futóknál. Ilyen az Xodus esetében nincs. A Nomad TR-en még megmosolyogtam a kamásli rögzítési pontját a cipőn, ellenben az Xodus-t már nagyon is el tudom képzelni olyan körülmények között, ahol indokolt lehet a kamásli. Főleg úgy, hogy az Xodus-t GTX, azaz vízálló változatban is el lehet érni.
Eddig minden csupa szép és jó. De mivel magyar is vagyok, tesztelő is vagyok, ezért dupla okom van arra, hogy valami kritizálnivalót is találjak. Ez a nyelv rögzítési (varrási) pontja a cipő belsejében. Hát ezt szebben is eldolgozhatták volna a szorgos kínai kezek. Igazából a szépségével nincs is bajom, mivel nem látszódik, de más cipőkhöz viszonyítva elég nagy anyagkitüremkedést találunk, ha benyúlunk a cipő belsejébe. Ami nyilván magában hordozza a kockázatot, hogy kidörzsöli az arra érzékenyek lábát. Nekem ugyan nem okozott gondot hosszabb futásnál sem, de nem mindegyikünk lábformája egyforma…
Összességében az Xodusról is kijelenthető, hogy ha ismerjük a határait, pozitív és negatív tulajdonságait (és a sajátunkat is), ezeket összegezve sok futónak jó választás lehet. Viszont van néhány olyan felhasználási terület, ahová nem ajánlom, mert egyszerűen nem oda való. Alföldi homokos, sík talajra, illetve szimpla földes utacskákra felesleges Xodust venni, mert ezeken a helyeken teljesen indokolatlan ilyen fokú védelem a lábra, ide elegendő egy könnyű kis általános trailcipő. Azoknak sem ajánlom, akik ugyan hegyekben futnak, de kizárólag széles erdészeti dózerutakon, mert ide is felesleges és merev az Xodus, ráadásul az alacsony drop is jobban érezteti hatását a lightos ösvényeken. És, mint oly sokszor, itt is elmondom, hogy az igazán saras körülményekre már erre specializált csukákat válasszunk (Inov8 Mudclaw, Salomon Fellraiser és Speedcross), mert az általános felhasználású talpak itt nagyon hamar kapitulálnak. Talán a Börzsöny, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység kövesebb, technikásabb ösvényeire tudom leginkább elképzelni a Saucony Xodust, de leginkább a Kárpátok és az Alpok igazán sziklás ösvényeire.
Ahol jól kamatoztatható az Xodus 6.0 technológia-arzenálja: kanyargós, technikás ösvények, kifejezetten gyökeres és köves-sziklás terepek, meredek hegyoldalakon fel-le és szintben oldalazva, korlátozottan ösvényekről letérve is.
Jómagam azoknál a futásoknál kedveltem leginkább a cipőt, amikor felfedező jellegű túrafutásokra indultam. Ilyenkor ismeretlen ösvényeket fedezek fel, és mivel nem is sejtem előre a várható terepviszonyokat, jól jön egy olyan cipő, ami szimpla ösvényeken is megállja a helyét, meredek hegyoldalakban is biztonságosan tart, sziklákon is otthon van, de ha kicsit lazább a talaj, ott sem vérzik el. A Merrell All Out Charge óta talán először éreztem azt, hogy egy olyan cipő van a lábamon, amivel arra megyek, amerre éppen eszembe jut, társ lesz benne.
Az Xodus 6.0 akár népmodell is lehetne, viszont a Saucony terepkoncepciója (alacsony drop, közepes párnázottsággal) miatt inkább csak azoknak jó választás, akik nem az agyonpárnázott, illetve hiperflexibilis cipőket kedvelik, hanem szeretik a tartást adó, kicsit tankszerű, régi időket idéző, de mai technológiákkal ellátott terepfutócipőt.
