Atyaúristen, mi ez? – merült fel bennem a marketing szempontból nem épp szerencsés felütés rögtön az első futás első métereinél. A Wings (Pro 2, de ezt a nem mellékes alcímet mostantól elhagyom) olyan érzést keltett bennem, mintha megmozdult volna a második ukrán front tankhadosztálya, vagy mint amikor egy teljes díszbe öltöztetett kereszteslovag kecsesen vágtába kapcsol. A cipő nehéz volt, kemény és merev, inkább a túracipők hangulatát közvetítette, mintha rokonságban sem lenne márkatársaival, gondolok itt elsősorban a sokkal fürgébb Speedcrossra, illetve a Fellraiserre.
A Hármashatárhegy sétaútjain lekocogott, kétségtelenül elég szerencsétlenre sikerült első randi után aztán otthon leültem a katalógussal, hogy akkor pontosan mivel is állok szemben?
A Wings Pro 2 egyenesen a katalógusból
Mindjárt a második tétel a Wings Pro 2, tehát mondhatni zászlóshajó, a technical trail besorolást kapta, leírása alapján a stabilitás az erénye, de elsősorban agresszív, köves lejtőkön érződik az ereje. A katalógusfotókon igazi, cipőgyilkos morénákon downhilleznek vele, ahonnan még a bakancsok is jajgatva kerülnek ki. Ha ezt túléli a Wings - és benne a felhasználó lába - akkor valóban tudhat valamit, bár pár kérdés még mindig maradt bennem, például, hogy hol fogok én ehhez méltó tesztterepet találni Budapest környékén, illetve hogy oldom meg, hogy csak lefelé kelljen futni?
Azóta számtalan futáson és túrán vagyunk túl együtt, és ha a Wings nem is adta könnyen magát, idővel határozottan összeszoktunk.
Wings Pro 2 női változat
Kétségtelen, hogy cudar körülmények között érzi jól magát, már a külseje is erre utal, kezdve a felsőrészen magasra felfuttatott védelemmel (Mudguard, illetve Protective TPU Toe Cap), ami éles ellentétben áll például a Nike utcai modelljeivel, ahol az embernek az az érzése, hogy egy cipőtalppal ellátott zokniban fut. Vízállóságot azért ez a gumiperem mérsékelten biztosít, bár harmatos fűben pár perccel elodázza az átázást, inkább a mechanikai hatások ellen való védelem a célja, kíváncsi lennék, mit kell ahhoz tenni, hogy a Wings felsőrésze megadja magát és kiszakadjon. Az biztos, hogy bármi is az, nekem sem esne jól. Értelemszerűen egy ilyen masszív felsőrész kevésbé szellőzik, de komoly terepen úgyis ritkán ússza meg az ember szárazon.
Na, menjünk kövezni!
Bár egyes tesztek pont azt emelik ki, hogy szélesebb lábfejjel is komfortos, én a keskeny cipők feltétlen híveként sem éreztem túl lazának, tény, hogy nem tart olyan szorosan, mint a Speedcross, de még bőven kellemes, amiről a Salomon más cipőiből is ismert EndoFit, illetve SensiFit gondoskodik. Előbbi egy zokniszerű belső réteg, ami azért nem könnyíti meg a cipő felvételét, így némi rángatás árán lehet belekerülni, ezen a ponton tennék javaslatot a következő modell sarokhúzópántokkal való felszerelésére, mászó- és túracipőknél ez jól bevált trükk. A SensiFit kívülről is látszik, mint sok más Salomon cipőnél a designba ügyesen integrált pántrendszer a cipőfűző erejét hivatott megfelelően eloszlatni és továbbítani a pontosabb illeszkedés érdekében. A felsőrészt megfejelték még egy törmelékhálóval - ami felhasználási célját tekintve kétségtelenül aranyat ér - az egészet pedig a Salomon jól ismert QuickLace fűzőrendszere zárja. Én eleinte – még sok Salomon cipővel korábban - nem hittem abban, hogy ez utóbbi használható, mára kimondottan rajongója lettem, mert várakozásommal ellentétben könnyen használható és nem oldódik ki. A Wings esetében azért itt lenne egy kellemetlen széljegyzetem, a fűzőt elrejtő zseb ugyanis praktikusan használhatatlan, annyira kicsi a cipő nyelve, hogy csak extrém rángatások árán lehet a zseb nyílását felszabadítani, az esetek többségében nincs is hozzá türelmem, inkább visszahajtom a fűző maradékát önmaga alá, ami viszont magában hordja annak a veszélyét, hogy beleakad valamibe. Érdekes, hogy a többi modellen ez nem volt gond, miért pont itt kellett a nyelvet a használhatóság határáig lerövidíteni?
Ilyen körülmények között ideális
A páncélosvitéz feeling oka elsősorban a középtalpban keresendő, amibe a Salomon mindent belepakolt, ami csak védelem és stabilitás címke alatt a tervezőasztalon megtalálható volt. Az EVA talp eleve nem mondható éppen vajpuhának, de ez a felhasználási területet nézve érthető is. Hogy azért valami kényeztetés mégis jusson, a talp felső része (az én modellemen zöld) lágyabb anyagból készült, illetve az Ortholite talpbetét is ad némi rugózást. A talpban két extra található még: a sarok stabilitásáért felelős ACS (úm. Agile Chassis System), illetve az éles mechanikai hatások elleni védelem a talp első részében, a Profeel Film. Hogy ez ne csak pár hangzatos kifejezés legyen a katalógusban, a Wings meg is mutatja ezt a réteget, alulról nézve szürkében megcsodálható (sőt, a gyengébbek kedvéért rá is írták). Ne szépítsük az eredményt, ez a talp merev és kemény, de nagyjából erre is van szükség a kövön pattogáshoz.
Sarokmagassága 27 mm, dropja 10 mm, ami nem mondható kevésnek, ettől akár billeghetne is terepen, de ezt a stabilitás elég jól lekezeli. Még a terepcipők szélsőséges tesztjeként használt off-trail szakaszokon sem éreztem bizonytalanságot, kicsit fűtött is a vágy, hogy tájfutásra is kipróbáljam, mert ott sem érezném teljesen esélytelennek, de erre a tortúrára eddig nem nyílt lehetőségem. (Megelőlegezem, hogy kicsit nehéz lenne erre a célra, és a sáros, meredek szakaszokon akadnának kínos pillanatok.)
Saras szakasz után
...majd füves szakasz után
A Contragrip külsőtalpon az első, ami feltűnik, az, hogy három színű. Ez nem csak esztétikai kérdés (ha már itt tartunk, a kék-neonzöld páros elég nehezen befogadható, viszont a narancssárgában nagyon cool a cucc), három különböző anyaggal állunk szemben, amelyek viselkedése is eltérő. Az itt-ott kitüremkedő kék egyenesen a középtalpból származik, ami ilyen enduro cipő esetében elég merész design, de nekem egyelőre még nem szedte szét a terep, ott sem, ahol konkrétan a talajig ér. A komolyan vett kopóréteg a fekete, míg a sarkok és a belső él egy valamivel lágyabb, jobban tapadó, de könnyebben amortizálódó, zöld anyagból készültek. A szigorú, négyszögletes minták viszonylag sekélyek és ritkán ülnek, látszik, hogy igyekeztek a sártűrést és a kövön való tapadást kiegyensúlyozni. Az eredmény kifejezetten biztató, a talp álomszerű, kövön már majdnem olyan megbízható, mint egy mászócipő, de próbáltam avaron, skandináv fenyvesben, makadámúton, patakban, Bergen macskakövein, az oslói komp esőáztatta dekkjén, még egész konkrétan mászóútban is, egyetlen ponton adta meg magát: a normafai sárban. Ott bekövetkezett az, ami tulajdonképpen ránézésre is sejthető volt: a nem túl mély bütykök hamar maguk közé gyűjtik a sarat, pár száz méter alatt már egy centivel feljebb futottam, a tapadása pedig ennek megfelelően a kritikus alá csökkent. Hiába, ez nem a Speedcross, de mentségére legyen mondva, hogy viszonylag hamar tisztult, ha elhagytam a cuppogós részt, néhány perc alatt visszaállt a rend.
Szélsőséges terhelés, de klettersteig útban is egész jól boldogult
Ha ezek után be akarjuk lőni, hogy mire is jó pontosan a Wings, el kell ismerni, hogy a katalógus nem hazudik, ez egy extrém stabil és nagyon masszív nehézfegyver. Még annál is nehezebb, mint amit a gyár bevall (a hivatalos 335 grammal szemben én 356-nak mértem). Leginkább az alpesi ultrafutásokat tudom elképzelni neki való feladatnak, de túrákra ugyanolyan jó választás lehet, lényeg, hogy billegős, agresszív, barátságtalan legyen a terep, akkor van értelme felvonultatni azt az arzenált, amit ez a cipő tud. Itthon talán leginkább a kevésbé járt ösvények hosszúfutás keretében történő felfedezésére lehet használni, esetleg túraversenyekre, ahol vegyesen van mindenféle feladat. Ugyanakkor nem használnám betonon, könnyű terepen, résztávozásra, illetve olyan esetben sem, ahol fogós sár várható. Ebből talán egyedül az utóbbi kritikus, a többit persze simán megoldja, csak nem kell csodálkozni, ha nem hozza a megszokott komfortot. Meg kár is érte, bár nem olyan cipőnek tűnik, mint amit akár rendszeres betonfutással egyhamar szét lehet koptatni. Van egyébként egy nem Pro kistestvére is, a Flyte2, ami kihagy pár technológiát, ettől könnyebb és olcsóbb lett, vélhetően közelebb az átlag hazai trail runner igényeihez.
Két hónapnyi együttélés után azt kellett észre vennem, hogy megszerettem a Wingst, pedig nehezen adta magát, de utólag bebizonyosodott, hogy ha kemény, megbízható társra van szükség, igazán lehet rá számítani. Csak találni kell neki való feladatot.
Vége az edzésnek
