Nomen est omen. Fellraiser, azaz valami olyasféle tárgy, amivel fellekre lehet feljutni. De mi is az a fell? Hát az, ami a norvégban a fjell, a svédben a fjäll vagy ha valaki az ógermánban jobban otthon van, akkor a fall. Leginkább hegyet, dombot jelent, de esetünkben egyértelműen a fell running futó „szakágban” kell keresnünk a cipő névválasztásának eredetét, tehát az észak-angliai, skóciai és írországi sajátos hegyifutó eseményekre alkotta meg a Salomon a Fellraisert. Ha valaki még nem járt volna az említett környéken, akkor íme egy lopott kép a netről, valami ilyesmit kell elképzelni.
És ha valaki még nem volt fell running versenyen, akkor kaphat egy kis betekintést a kiváló tájfutó, Gösswein Csaba írországi versenybeszámolóján keresztül, itt.
Hogy ne csak lopott fotókkal operáljak, Csaba engedélyével egy, a versenyen készült képpel szeretném demonstrálni, hogy milyen is egy átlagos fell running által támasztott kihívás, mármint a cipő szempontjából.
Látható, hogy két dolog dominál: a laza talaj és a kövek. Illetve van egy harmadik is, csak azt nem adja igazán vissza a kép, ez pedig a viszonylag rövid távon belüli nagy szintkülönbségek.
Ha pedig valaki a mozgóképeket kedveli, akkor nézze meg a Salomon fell running kisfilmjét itt, van benne néhány kocka, amiből képet kaphatunk a számunkra szokatlan terepekről. Jöhet is a logikus észrevétel, hogy a mi kis országunkban nincsenek hasonszőrű terepek, akkor minek is ez a teszt, és egyáltalán ez a cipő. Hát azért, mert ilyen körülmények meg viszonylag gyakran vannak:
Ha pedig a természet nem gondoskodik a sárról, akkor vannak olyan rendezvények, ahol az ember megteszi helyette, de erről majd később.
A kis tereptani alapozó után térjünk is rá a tesztre, amiben sokat fogok hivatkozni a Salomon Speedcross 3-ra, mert egyrészt van némi átfedés az SC3 és a Fellraiser felhasználási területei között, másrészt előbbit elég sokan használják, jó viszonyítási alap (és korábban már teszteltük is, itt olvasható). Az SC3-mal kapcsolatban a legnagyobb kritika az lehet, hogy ha bejut a belső részébe a víz, elég nehezen távozik onnan. Ezért el is lövöm az elején a legnagyobb poént: a Fellraiser felsőrészének a legfontosabb tulajdonsága, hogy elég szellős kialakítású; ahol hálós anyagot látunk, ott valóban csak háló van. Ezért nagyszerűen be tud folyni a víz, de ami ennél is fontosabb, hogy minden futólépéssel ki is tudjuk ugyanott pumpálni. A leírtakat nem csupán a katalógusban írtakra hivatkozva mondom, a második tesztfutás közben az alábbi képen látható rituáléval igyekeztem az állítás igazolásához szükséges, elégséges mennyiségű vizet juttatni a cipőbe.
Alaposan átáztattam a nem éppen trópusi langyosságú patakvízzel a cipőt, majd folytattam a futást. Érezni lehetett már az első km-en, hogy a cipő kinyomta magából a víz nagyobb részét, sőt apró buborékok formájában az is látható volt, hogy mindezt hol teszi (a hálós felsőrész két szélén). Ezek után már nem volt óvatoskodás a patakokon való átkeléseknél. Egyrészt a zoknim már eleve vizes volt, másrészt tudtam, hogy nyugodtam merülhetek, néhány száz méteren belül meg fogok szabadulni a víz jelentős részétől. Ez az egyik döntő különbség a Speedcrosshoz képest. A félreértések elkerülése végett: a fent leírtak nem azt jelentik, hogy egy patakon történő átgázolás után 2 perccel már száraz zokniban futunk, hanem – ha megfelelő technikai zokni van rajtunk – akkor nem fogunk végig cuppogni a futás során. Ha pamutzokniban csináljuk ugyanezt, akkor igen… De hát a futók Arany Málna díját is oda kell valakinek ítélni: aki pamutzoknit húz futócipőbe, viselje a következményeket. Egyébként a katalógusnak megfelelően, valóban gyorsan szárad a cipő, szobahőmérsékleten kevesebb mint egy nap alatt száraz, másnap lehet vele csapatni akkor is, ha előtte fél napon keresztül patakban futottunk vagy éppen pisztrángoztunk benne (persze a szárításhoz nem árt kivenni belőle a betétet, úgy gyorsabb a folyamat).
Most, hogy a cipő egyik legfontosabb tulajdonságát már a teszt elején kiadtam magamból, maradjunk is a felsőrésznél, mert azért vannak még érdekes részletek, annak ellenére, hogy első ránézésre elég puritán a cipő megjelenése (leszámítva a színezését). Nagyon tetszett a cipőben, hogy nincs rajta olyan mértékű védelem, mint a Speedcrosson, mégsem éreztem azt, hogy több kövektől és gallyaktól származó inzultus érte volna a lábam. Pontosan elegendő volt a védelme. Egyedül a cipő orrán látszik, hogy nem bízták a véletlenre a lábujjak védelmét, ugyanis nemes egyszerűséggel odanyestek egy négyzet alakú protektor elemet. Első ránézésre azt mondtam, hogy a dizájner valamiféle Neander-völgyi irányzatot képvisel, esetleg a Salomon nagyon olcsón hozzájutott pár tonna négyzet alakú anyaghoz, amit nem akartak hagyni kárba veszni. De tény az, hogy tökéletesen védi a lábujjakat a szikláktól, kövektől, és ha elég ideig nézegetem, akkor még arról is meggyőzőm magam, hogy az említett részlet csak erősíti a cipő varacskos disznó imidzsét, ami egy sárra optimalizált lábbeli esetében megbocsátható, sőt fel is pontozza az összképet.
A felsőrész szokásos elemei a SensiFit rendszer és a Quicklace fűző kapcsolódása, valamint a törmelék ellen védő háló a nyelv fölött. A SensiFit kialakítása gyakorlatilag a megszokott módon történt: a Salomon hegycsúcsokra hajazó oldalsó dizájnelemei egyben funkcióval is bírnak. Hevederként húzzák rá a cipő oldalfalát a lábfejre, mivel a felső pontjukba van befűzve a már említett Quicklace fűző. Az illeszkedéssel és a kényelemmel nem is volt probléma, sőt a Quicklace egyik hatalmas előnye is előjött a hagyományos cipőfűzőkkel szemben. A tartós nedvesség hatására a cipőfűzők meg szoktak lazulni, és ha nem is oldódnak ki, de biztosan gyengébben tartanak, mint szárazon bekötött állapotban. Nem úgy a Quicklace, ami kevlár anyagú, tehát pont nem érdekli, hogy mennyi nedvesség éri: ugyanolyan szoros marad, mint amikor a futás elején meghúztuk. Ennek előnyeit hadd ne ecseteljem. Amit a felsőrész esetében még meg kell említeni, a sarokrész alacsony felépítése. Az Achillesünk elég szabadon mozoghat, ezért a gyors tempónál sem akadályoz, másrészt a technikás, kanyargós ösvényeken is jól kivitelezhetők a gyors fordulók. A Speedcrosshoz viszonyítva egyetlen kisebb negatívumot tudtam azonosítani a felsőrésszel kapcsolatban, ez a kaptafaforma, pontosabban annak egy nagyon kis részlete. A lábfejnél, ahol a cipő a legszélesebb, nem olyan tökéletes az illeszkedés, mint a SC3 esetében. Ugyan a Fellraiser sem lötyögős , de ebben a részletben egyértelműen az SC3 a jobb… Mármint az átlagos szélességű lábfej esetében. Mert ha valakinek kicsit is szélesebb, akkor lehetséges, hogy a Fellraiser az eleve jobb választás. Még egy apró különbség: említettem, hogy a nyelvrésznél a Fellraiseren is ott van a törmelékháló, viszont a lábfej hálós anyagán viszonylag könnyen bejut a finomszemű törmelék. Ebből is látszik, hogy a cipőt sokkal inkább a nedves körülményekre tervezték, a Speedcross ez irányú védelme nagyobb fokú. Ja, és még egy apróság a felsőrész elemzésének végére: a Quicklace fűzőt elrejtő zseb végre pontosan akkora méretű, amekkorának lennie kell. Összességében kaptunk egy víz által ki-be járható, de a kövektől jól védő felsőrészt és a szokásos Salomon-fűzőrendszert. Mi kellhet még egy jó fell running (és OCR) cipő felsőrészére? Semmi.
Jöhet a következő nagyobb falat, a középtalp. A szokásos injektált EVA-talppal operál a Salomon, de teljesen biztos, hogy eltérő a csillapítása a Speedcross középtalpához viszonyítva. Ugyanis jelentősen vékonyabb talpvastagsággal van ellátva a Fellraiser, a talpunk alatt lévő rétegek (strobel, középtalp, külső gumitalp) elöl 17 mm, hátul 23 mm, ebből a középtalp vastagsága elöl: 6 mm, hátul 12 mm. Ennek megfelelően kis mértékben kevesebb párnázottság az eredmény, de egyáltalán nem annyival kevesebb, mint amennyivel vékonyabb. Hogy érthetően fogalmazzak: ha ugyanolyan vastag lenne a Speedcross és a Fellraiser talpa, de egyik középtalp anyagán sem változtatnánk, az utóbbi puhább lenne. A párnázottságban vastagon benne van az Ortholite talpbetét is, de ez gyakorlatilag ugyanolyan, mint a Speedcrossban, tehát a különbség egyértelműen a középtalp anyagában keresendő. Egyszóval, a talp vastagságához képest egész jó a párnázottsága, ami az eszeveszett downhill futások alkalmával azért jól tud jönni. A vékonyabb talp kialakítás sem véletlen, hiszen egy sáros, csúszós és néha köves talajra szánt versenycipőről beszélünk. Tehát az alacsony felépítés alapvető elvárás, az alacsony súlypont a csúszós felületen és a kanyargós, gyökeres, köves, technikás ösvényeken egyaránt sokkal előnyösebb, mint egy vastag cipőtalp. Ez volna a második hatalmas különbség a Speedcrosshoz viszonyítva. Ha dagonyázni kell, vagy igazán technikás ösvényen futni, a Fellraiser középtalpszerkezete előnyösebb. A sarok határozottan keskeny szélességű, ez szintén a gyors futásoknak kedvez, illetve a technikás ösvényeken való hirtelen irányváltásoknak. Ugyanakkor, mivel alacsony a sarok felépítése, a keskeny szerkezet nem válik instabillá, a bokánkat nem fenyegeti a kibicsaklás veszélye. És szeretném fontoskodó jelleggel felemelni a mutatóujjamat, így is felhívva a figyelmet még egy tényezőre, ami a drop. A Fellraiserben ez mindössze 6 mm, ha valakinek rááll az ilyesmire a szeme, ezt már a fenti vastagságadatok különbségéből is kiszámolhatta egy matematikai alapművelettel. A viszonylag alacsony drop szintén a stabil talajfogásnak kedvez, nagyon jól illik a cipő alacsony súlypontjához. Ezzel együtt nyugodtan a lábára húzhatja bárki, aki 10-12 mm-es általános futócipődrophoz van szokva; ha sáros felületen fut vele, csak az előnyeit fogja érzékelni. Egyedül abban az esetben érdemes egy kicsit jobban bemelegíteni a vádlit, ha keményebb, szárazabb talajra húzza fel a futó a Fellraisert, mert ekkor a szabályosabb sarok-lábujj átgördülés miatt jobban érződhet a 6 mm-es drop. De hát a Fellraisert nem is kemény, száraz talajra tervezték, ugye… Szintén a stabilitásról, csak más értelemben: a Fellraiser egy neutrális futócipő, semmi boka alatti támasszal nem rendelkezik, de felesleges is lenne, mivel sárban és nagyon laza talajon minden futólépés más − elfelejthetjük, hogy bárki is szabályosan végre tudja hajtani a saroktól lábujjig való átgördülést. Ergo, túlpronálni sem tud a láb, tehát az is nyugodtan választhatja a Fellraisert sártúrásra, aki aszfalton egyébként túlzott pronációval fut, és stabil cipőket használ.
Mielőtt a talpmintázatra térnénk, jöjjön az a tényező, amit a felsőrész és a középtalp anyaghasználata (és méretei) nagyban meghatároznak, és amiben a Salomon korábbi terepcipői nem értek el túl jó eredményt: a súly. Katalógus alapján a női modell 240 g (UK 5,5, Eu 38 2/3 méretben), a férfi modell 290 g (UK 8,5, Eu 42 2/3 méretben). Saját mérésben: 287 g, tehát a katalógus korrekt. Végre egy Salomon, aminek a súlyát is lehet dicsérni, és ez futás közben is határozottan érződik.
Jöhet a trail cipők estében mindent elsöprő kérdés: a talpmintázat. Egy saras, nedves körülmények közé szánt talpnál pedig talán még inkább ez a kérdés érdekel mindenkit… Legalábbis engem biztosan. Első ránézésre a Fellraiser talpmintázatát erős rokoni szálak kötik a Speedcrosshoz (a fenti kép bal oldalán a Speedcross 3 talpa, jobb oldalán a Fellraiser talpa látható) , az uralkodó motívumok mindkét cipőn a nyíl alakú minták, amit a tesztalanyon Chevron talpnak kereszteltek. A lényeg az apró különbségekben rejlik. Az SC3 talpának nyilacskáin homokszóráshoz hasonló mikromintázat van, míg a Fellraiser esetében apró árkok, amik hajaznak az autók abroncsain használt mintaelemekhez. Ezeknek a simább, sziklás felületen való tapadásban van jelentőségük. Ami még fontosabb, a talp szélén a Fellraiseren méretes, kampó alakú elemek kaptak helyet, míg a Speedcrosson a talpszéli minták kisebbek és az alakjuk is más. Személy szerint ennek a különbségnek tulajdonítom azt, hogy ugyan mindkét cipőt saras, laza talajra tervezték, de az igazán nagy sárban a Fellraiser egy fokkal jobban boldogult. No meg annak, hogy míg az SC3-on 5 mm mélyen harapnak a talajba a talpmintázat elemei, addig a Fellraiser esetében ez az érték 7-8 mm… Elég sokszor megfuttattam a cipőt saras terepen, így szembetűnő volt, hogy a nagyon viszkózus sár bele tud ragadni a talpba, de csak annyira, hogy a talpmintázat bütykei még kilátszódnak belőle, tehát a kapaszkodóképesség megmarad, maximum a cipő súlya növekszik meg kicsit, amíg egy gyorsabb tempóval ki nem pörgetjük magunk alól az anyagot. Ha klasszikus, mindenfelé folyó sárral találkozik a cipő, azt folyamatosan kinyomja oldalra a talpmintázat, illetve a futómozgás centrifugális ereje kirepíti hátra, nem ragad a talpba. Ha szárazabb szakaszokra futottam rá, ott az volt az érdekes, hogy a méretes Chevron nyilak gyakorlatilag részt vettek az ütéscsillapításban; éreztem, ahogy meghajlanak és berugóznak a talpam alatt a sziklákon vagy a keményebb talajon. Ugyanaz érvényes a Fellraiser esetében is, mint a rokon SC3-nál: át lehet vészelni bennük a kemény felületen futást is, de számukra a sár, az avar és a laza talaj a hazai pálya. No meg a nagy szintkülönbségek. A Visegrádi-hegységben futva megláttam egy festői nyiladékot, ami egy hegygerincig vezetett. Ha már az erdészek voltak olyan kedvesek, hogy frissen idevarázsoltak nekem egy miniatűr sípályát, nem hagyhattam ki néhány fel-le futást rajta. Az alábbi kép mobillal készült, talán nem is adja vissza a mélységet, de nyomokban érzékelhető, hogy volt itt bőven lejtőszög, és ami nem látszik, hogy a laza talaj mellé jutott ide némi apró szemű kőgörgeteg és gyökerek (az ott a kép alján egy vadászles, csak a méretarány kedvéért).
Ha lehet, ezen a nyiladékon még jobban tetszett a talpmintázat, mint sárban. Lassítás nélkül tudtam lefelé futni, illetve a felfelé kapaszkodásban is maximálisan partner volt a Fellraiser, konkrétan hálás voltam azért a tervezőknek, hogy a talpmintázat egészen a cipő orr-részéig felhúzódik, mert az emelkedőn ezt is kihasználtam. Gyakorlatilag egyenértékű volt egy tájfutó cipő talpmintázatával, pedig azokat pontosan ilyen helyekre találták ki. Mindezen felbuzdulva el is dobtam azt a tervet, hogy ösvényeken folytatom a tesztfutást, az ominózus gerinc úgyis jó irányban emelkedett számomra: megnéztem, hogy igazi off-road körülmények között milyen a cipő. Az eredmény: szinte hibátlan. A talp továbbra is nagyon jól muzsikált, a kövek elleni védelem pont elég volt, egyedül a hálós felsőrész védelme tűnt ide kevésnek. Persze nem erre tervezték a cipőt, csak azért írtam le, mert ez is a talp kiváló tulajdonságait támasztja alá.
A köves, gyökeres keskeny, kanyargós és technikás (több jelzőt nem írok) szakaszokon jött elő még egy remek tulajdonsága a talpnak. Ha fentről megnézzük a cipőt, gyakorlatilag látszódnak az oldalsó talpminták, annyira kilógnak a középtalp síkjából. Ráadásul olyan flexibilisek, hogy ha egy kő vagy gyökér szélére rálépünk, akkor egy bizonyos fokig nem a bokánk bicsaklik meg, hanem a talpmintázat deformálódik, és így szinte észre sem vesszük a dolgot. Nekünk csak futni kell tovább, majd a cipő intézi a piszkos munkát. Íme, egy kép, hogy miről is beszélek.
Egyszóval a talpmintázat telitalálat, laza talajon verhetetlen, és a Chevron nyilak méretezésével elérték, hogy a keményebb szakaszok is túlélhetők halálsikolyok nélkül. De csontszáraz ösvényekre senki se ezt a cipőt húzza fel. Egyetlen kritikai észrevételem lenne: vizes sziklán azért a Contagrip talp is csúszik, azonban ez gyakorlatilag minden trail cipő talpáról elmondható, így nagyon nagy fekete pont nem jár érte. A mondandóm vége felé egy igazi szentségtörést is le fogok írni: a Fellraiser terepező képessége jobb, mint Speedcross 3-é… Ez két tényezőre vezethető vissza: 1.: A talpmintázat gyakorlatilag ugyanolyan jó, bizonyos körülmények között még jobb is. 2.: A Fellraiser súlypontja jóval alacsonyabban van a vékonyabb középtalp és az alacsonyabb drop miatt, ezért sokkal stabilabban lehet mozogni vele az ösvényeken. De, hogy a Speedcross 3-rajongók lelkét is megsimogassam picit, az SC3 a téli futásokra jobb választás, mivel zártabb a felsőrésze, ugyanezért az ösvényekről letérve is nagyobb védelmet biztosít, mint a Fellraiser. Egyszóval a Speedcross 3 a téli terepen történő alapozó futások ásza, míg a Fellraiser egy igazi dagonyázó cipő. Ennyi a lényeg.
És ha már dagonyázás. A fenti tapasztalatok alapján én bátran kijelentem, hogy a Fellraiser ideális választás a Spartan Race versenyekre, de sokkal autentikusabb, ha ezt az állításomat valaki olyan is alátámasztja/cáfolja, aki indult már néhány akadályversenyen. Nem keresgéltem sokáig a tökéletes OCR-tesztelőt, gondoltam, hogy a 2015. évi hazai Spartan Race-eredménylista 1. helyén szereplő személy megfelelő lesz a célra, és szerencsére Tóth Ádámot se kellett sokáig noszogatni, hogy kicsit összesarazza az outfitjét. (Ádámot mint tesztelőt már ismerhetitek a Saucony Powergrid Guide 8 tesztjéből)
Ádám észrevételei között mindenki felfedezhet olyanokat, amiket már én is leírtam. Ezeket azért ismételjük meg itt is, mert ebből is látható, hogy a cipő néhány adottsága mennyire szembetűnő. Ugyanis egymástól függetlenül végeztük a tesztfutásokat, más időpontokban, más helyszíneken, de ami a legfontosabb: nem befolyásoltuk egymást az egyéni észrevételeinkkel, csak a teszt leírásánál osztottuk meg a tapasztaltakat.
Ádám észrevételei pontokba szedve:
- A Fellraiser nagy sárban és laza talajon jól tapad, jobban, mint a Speedcross. Az igazán nagy sárban már kicsit csúszkál, de sokkal kevésbé, mint más cipő.
- Felfelé és lefelé futásoknál jól érvényesül a talpmintázat, jól lehet vele mászni meredek kaptatón, lefelé is nagy sebességet lehet diktálni.
- Vizes köveken kicsit csúszkált, bár ebben a sáros talp is szerepet játszhatott.
- A cipő súlypontja alacsonyan van a Speedcrosshoz képest pedig nagyon alacsonyan.
- A vizet egy nagyságrenddel jobban kinyomja magából, mint a Speedcross.
- Traverz fal akadályon tesztelve (tornatermi körülmények között, nem versenyen): a talpmintázat nagy mérete miatt nem a legjobb, a kisebb mintázatú cipőkkel könnyebb a falon maradni.
- Spartan Race versenyeken történő használhatósága: ha a saras futásokat és a traverz falon tapasztaltakat egy kalap alá vesszük, akkor igazolódni látszik egy tézis, miszerint amelyik cipő jó a saras szakaszokhoz és a vizesárkokhoz, az kevésbé jó az akadályokra. És fordítva: amelyikben könnyű falat mászni, abban csúszkál az ember a sárban. Összességében a Spartan Race rövidebb sprint számára egy kisebb talpmintázatú cipő is elég lehet, hiszen ott a pálya hosszához viszonyítva több az akadály, kevesebb a futás. A Fellraiser igazi terepe a Super és a Beast méretű pályák lehetnek, ahol nagyobb a hangsúly a futáson, a talpmintázat erősségeivel többet lehet nyerni a futós szakaszokon, mint amennyi hátrányt jelenthet egy-két akadályon. Sáros, vizes környezetben a legjobbak közé tartozik a Fellraiser.
Összegzésként kifejezetten saras terepre vagy nagyon vizes körülmények közé meleg szívvel ajánlható a Fellraiser, ami a meredekebb lejtőszögeken sem esik kétségbe, ráadásul a kövesebb szakaszokon is megfelelő védelmet nyújt. A Spartan Race-re (és hasonló akadályversenyekre) kifejezetten jó választás, az előző bekezdésben leírt kitételekkel. Ugyan hivatalosan egy versenycipőnek van beállítva a Fellraiser, de saras körülmények között mindennapi edzőcipőként is funkcionálhat, hiszen annyi csillapítása van a talpnak, ami az eleve puha talajra több mint elég. Tehát amire tervezték, abban nagyon jó. Ha tisztában vagyunk a cipő határaival, nem érhet minket csalódás.
UPDATE: A Fellraiser 2016 őszétől (változatlan talppal és módosított felsőrésszel) Salomon Speedtrak néven fut tovább!
Ha mindig az elsők között szeretnél értesülni az új tesztek megjelenéséről, kedvelj vagy kövess minket a futocipoteszt.hu facebook oldalán .
