A futocipoteszt.hu webáruházának felületén süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. Bezárás
Termékek Menü
0

Mizuno Wave Hayate teszt

Zsebe Isti; Szike
2015-08-14 23:12:52
Mizuno Wave Hayate teszt

Több szempontból is történelmi jelentőségű ponthoz érkezett a futocipoteszt.hu oldal. Egyrészt fejünkbe vettük, hogy a Mizuno (szinte) teljes trail családját leteszteljük, másrészt az első vendégtesztelő is tiszteletét tette az oldalon. Zsebeházy Istit nem kell bemutatni a térképpel és tájolóval futóknak, de már terepultrások is többször találkozhattak a nevével. És mivel szerénysége tiltja, ezért én mondom el, hogy szabadidejében összehozott 19 tájfutó országos bajnoki címet, tizennégyszeres válogatottságot, de ami számunkra sokkal fontosabb, elkoptatott pár terepfutócipőt.

 

Visszatérve a Mizuno terepcipőkre: a négy tagból álló családból azt a hármat vesézzük ki, amely valóban terepre való (Wave Hayate, Wave Mujin és Wave Kazan), a Wave Kien modell egy hibrid cipő, ami a japánok door to trail modellje, tehát aszfalt és terep vegyes használatra lett optimalizálva. A három cipő tesztjét terjedelmi okokból két bejegyzésben közöljük. A Kazan és a Mujin egy következő tesztben fog együttesen terítékre kerülni, jelen írásban a Hayate a céltárgy. A teszt első felében Isti tapasztalatait olvashatjátok, akinek elsődleges feladata az volt, hogy ennek a terep-versenycipőnek a maximális hatótávját derítse ki. A teszt második részében jómagam is leírom a tapasztalataimat.

Kezdődhet a páros teszt első felvonása Isti jóvoltából, íme:

1. rész (tesztelő: Zsebe Isti)

Kezdjük talán ott a dolgot, hogy nem feltétlenül rajzol túl huszáros bizonyítványt egy teszt, ha egy bizonyos célra kifejlesztett lábbelit egészen más megpróbáltatásnak vetünk alá, persze ettől még fontos kitapogatni a határokat, így én is átdaráltam a „terepfutás” (trail) rostáján, hol, s mennyire állja meg a helyét. Mindenekelőtt ezt a tesztet sem a mély vízben kezdtem, nagyjából 25 km-nyi „betörési” időt szántam neki, hogy teljesen felvegye a lábam és a mozgásom stílusát. Ez utóbbit egyébként tájfutóként semmiképpen sem nevezném egy testnevelésóra ajánlott tananyagának, de ebből a szempontból nincs jelentősége, hisz ahány ember, annyiféleképpen reagálunk a terep által elénk gördített akadályokra, úgyhogy a deviancia emiatt veszít lényegességéből.

A tesztelés 4 hete alatt nagyjából 130-135 km-t helyeztem el a cipőben, aminek a 10%-a aszfalton zajlott. Hiába, ha az ember városi proliként nem akar órákat utazni, hogy finom puha tűlevél fövenyen nyomja le a start gombot, ez egy elkerülhetetlen jelenség. És ha már aszfalt, rögtön ki is zárhatjuk ezt a talajtípust a Hayate baráti köréből. U4IC középtalp csillapítás ide, könnyű viselet oda, a komfortérzettől távoli röppályán keringő kopogó és kellemetlen léptekkel lehet csak haladni vele aszfalton, ezért sem erőltettem ezt a dolgot túl. Egy hosszabb, 35 km-es 1300 m szintes futással igyekeztem kipuhatolni ezt a nem éppen hosszabb távra specializált modellt, hogy meddig lehet benne élvezni a hegyek szépségeit és mikortól kell nyújtani a lépteket a kellemetlenné vált talajfogás miatt. Egy versenycipőnek természetesen az a feladata, hogy nagyon jól illeszkedjen a lábfejre, egy hosszútávra vagy ultrára már a felsőrész párnázottsága is kiemelten fontos a kényelemérzet miatt. Nos, itt sem hazudtolta meg a cipő a gyártó elképzelését: egy nem rohanós 5:15-ös iramra 3 órán át nem tudja biztosítani az ehhez szükséges komfortérzetet, bár az első 90 percben még jól tudtunk együttműködni. Szerintem ha bármilyen hegyi vagy terepversenyre adjuk a fejünket, ahol lendületes iramot akarunk diktálni, akkor ezt a másfél órás időlimitet húznám meg a legfelső határnak. Afelett már előjönnek azon sajátosságai, amelyek ékesen alátámasztják a tényt, hogy ő NEM hosszútávfutó-cipő! Hogy ez távban mennyi, az nyilván terepfüggő, mert egy Kékes-csúcstámadás a siroki alaptáborból jócskán kimeríti a 90 perces agóniát, de egy dombos gödöllői vagy vértesi 20 km-t még el tudok képzelni benne. Többet semmiképp sem! Egy rövid 1,5 km-es szakaszon kőmezőben és aljnövényzetben a valódi off-road díszletekbe is belenyúltam, de se a talp, se a felső szellőzős, hálós oldal nem sikított pánik gombért. Persze ez a kicsinyke táv még nem bizonyítja azt, hogy sebezhetetlen erényekkel vértezték volna fel, de az mindenképp fontos, hogy az erdei útról lelépve sem éreztem, hogy veszélyes vizekre tévedtem volna. A kövekkel való konfrontációban egyébként is csak a murvás úton széles körökben ismertséget élvező apróbb kövecskék, kavicsok érződtek át az elülső talprész vékonyabb rétege miatt − persze a minimalista cipőkhöz képest még mindig kevesebb halálsikollyal kísérve. A nagyobb és élesebb kövek okozta irritációról egyáltalán nem beszélhetek, valószínűleg a talpra felvitt gumiréteg masszívabb anyaga miatt. Ez a meglehetősen „Hayate-idegen” hosszú futás viszont egy másik tanulsággal is szolgált, ami csak megerősített benne, hogy rossz fát tettem a tűzre, amikor rákényszerítettem erre a nagyobb fogásra, amiért a cipő most behajtja a maga sarcát. A nagylábujjam két belső oldalán egy-egy 2 cm hosszú vízhólyag jelezte, hogy a mérsékelt csillapításnak és a remek illeszkedésnek ez az ára: hosszabb távon már irritálhatja a kényesebb pontokat, még akkor is, ha a saját lábunk alakját nézve nem egy horrorfilm jut az eszünkbe.

A János-hegyi Westel-kör (~950 m, 3:30-3:35-ös irammal) tereprésztávja szolgáltatta az első olyan próbát, amin a Hayate valódi erényei vagy annak hiányosságai előbújhattak. Ez a kör kavicsos-murvás úton kezdődik, egy ágas-bogas, sok gyökérzettel benőtt, köves ösvényen folytatódik, és egy rendkívül kellemes puha földúton fejeződik be. Értelemszerűen a középső szakaszt éreztem előtte igazi vízválasztónak, de utólag mindegyik szakaszból tudtam általam hasznosnak vélt tapasztalatot leszűrni. Az első 250 m lankás fölfelén például tartottam attól, hogy az alacsony, 4-5 mm magas talpbordázat a kavicsos szakaszon egyszerűen nem fog majd rendesen, de a félelmet kellemes csalódás követte. Ez a „vidáman ugró kisfiú” alakú mintázat, úgy látszik, ezen a téren nyerő választás volt, kacsázás zéró. A talajfogására egyébként se előtte, se utána nem tudtam panaszt tenni, legyen az szemkifolyós mászás, vagy éppen valami kavicsos disznóság. A középső, „tájfutós” szakaszon lényegében átrohantam, itt csak ismételni tudom magam, véleményem szerint a masszívabb gumitalp az effajta behatások ellen (nagyobb kövek, gyökérzet) ideális védelmet nyújt. A hullámzó, de sok lefelét tartalmazó szakaszon viszont egy számomra kevésbé sikeres tulajdonsága kristályosodott ki a modellnek. Nekem nagyon jó a bokám, elég sok szemétségnek kitettem már, de ezt az egy pontomat eddig minden sérülés elkerülte. Sérülést persze itt sem szenvedtem, de szerintem akinek gyengébbek a bokaszalagjai, annak a tempósabb lefelék vagy a meredek lefelék ebben a cipőben nem adnak biztonságérzetet. A boka és a sarok közti oldalfalat nem csinálták túl masszívra. Szerintem ez egy versenycipőnél is követelmény kellene, hogy legyen, mindenesetre azok, akik ragasztják a bokájukat, ebben a típusban se hagyják el ezt a fajta védelmet, és a cipőfűzőnél a legfelső lyukakat is használja ki.

A 15 km-es erdei váltogatás (a mászós szakaszok erős megfutása) lényegében új tapasztalattal nem szolgáltatott. A cipő remekül illeszkedik a lábfejre (az én lábfejem teljesen átlagos, se nem őzike, se nem széles), ami egyenesen követeli a viselőjétől, hogy nagyobb tempót diktáljon, mint a hétközi könnyű átmozgatások során, viszont nálam a szellőzése valahogy nem nyert sikerdíjat. Látszólag a külső hálós réteg alatt lyukacsos borítás húzódik, és a cipő jól láthatóan tényleg mindent megtesz a jobb szellőzésért, de a jó illeszkedése és lábfejre simulása kilövi ezt a próbálkozását. Nekem legalábbis mindig élvezet volt levenni a lábfejem körül tomboló hőhullám miatt, viszont éppen ezek miatt a nagy lyukak miatt a vízállósága nulla, hidegebb időben nem nyújt védelmet egy patakon való áttöréskor, amit esetleg egy komfortosabb felépítésű hosszútávfutó-cipő nyújtani tud. Persze szögezzük le, egy verseny terepcipőtől én nem is várom, hogy túl sok réteggel borítsák be, a 249 g-os „súlya” adja a könnyű lépteket.

Ami pedig a talprész masszivitását illeti, noha 130 km még nem számít magas hőfokú amortizációnak (versenycipőnél azért már jelent valamit), nem tapasztaltam semmiféle kopást vagy a talp/bordázat területén keletkezett sérülést, tehát elvileg akár még egy tartós darab is lehet ez.

És ha már tartósság és megbízhatóság kontra talpbordázat: tájfutóként a tájfutóknak azt mondanám, hogy egy alföldi kis dűneszaggatásra alkalmas lehet, de a Lajos-forrás horhosaiból való élve kikecmergésre inkább maradjunk a hagyományos stopli-szög vegyes felvágottnál. A metál hangulatú off-road élményeket az elülső lábfejvédő réteg könnyedsége miatt úgyszintén kihúznám a bakancslistáról a Hayatéban.

Az én 67 kg-ommal azt mondom, hogy a már iramfutásra vágyóknak, akik tényleg bőven be tudják szakítani a 4 perces tempót, mindenképpen ajánlani tudom, viszont csak rendeltetésszerű alkalmazásra. Hosszabb, könnyebb futásra más modell adhatja meg a komfortérzetet, ez a cipő inkább a száguldáshoz ért, de abban valódi jó barát lehet.

2. rész (tesztelő: Szïke)

Mielőtt én is belekezdenék a futásaim alatt tapasztaltak ismertetésébe, azért megindokolnám, hogy miért is érdekelt minket annyira a Mizuno trail családjának háromnegyede. Egyrészt egy merész húzással a teljes korábbi terepcsaládját leváltotta a japán gyártó, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül − és itt nemcsak névváltoztatásról van szó, hanem valóban vadonatúj modelleket fejlesztettek ki. Másrészt az évek során megfogalmazódott bennem, hogy egy futómárka akkor gondolja komolyan a trail cipők gyártását, ha terep versenycipőt is fejleszt. Ez egy elég rétegműfaj, ezért nagyon kíváncsiak voltunk, hogy Mizuno terep-versenycipője mit tud. De rögtön helyesbítek is egy kicsit, mert a Hayate a performance/trail race kategória határán mozog, tehát nagyon nehéz eldönteni, hogy verseny- vagy a könnyített cipők közé sorolható. 2015 őszétől ezt könnyebb lesz eldönteni, de erről később.

Az első, ami szembetűnő, az a külseje. Nem nagyon szoktunk a tesztelés során a dizájnnal foglalkozni, mert ez egyrészt egyéni ízlés függvénye, másrészt a cipők minősége szempontjából lényegtelen. De ez a japán írásjelekkel (kanji) tuningolt felsőrész szerintem nagyon rendben van. Egyébként a cipőre a Hayate (ejtsd: hájáte) japán kifejezés van felírva, ami nagyjából annyit tesz: szélvészgyors. Ezt csak azért írom, ha valaki ezeket az írásjeleket szeretné magára tetováltatni, legalább tudja, hogy mit jelent. De ami sokkal fontosabb a felsőrész tekintetében, hogy a Mizuno hol húzta meg a határt a védelem és a szellőzés között, mert a terepcipők esetében mindig ennek a két ellentétes dolognak kell a nem létező közös metszéspontját eltalálni. Már ránézésre látszik, hogy a gyártó ebben az esetben a szellőzésre szavazott, amit azért is jól tettek, mert így a súlycsökkentést is kipipálhatták. Végül is versenycipőről beszélünk. Ezzel együtt – mivel az oldalfalon azért kapott védelmet – mégsem olyan ez a szellőzés, mint egy aszfaltra tervezett cipőé, de Istit ki kell, hogy ábrándítsam: ennél csak rosszabb szellőzésű terepcipőkkel fog találkozni. Viszont a lábujjak védelmét nagyon érdekesen oldották meg. A hálós anyagra gyakorlatilag egy hőre lágyuló filmszerű anyagot vittek fel, valószínűleg több rétegben. Ez hivatott a kövek ellen védeni. Szerintem egy versenycipőre ennél több védelem nem kell, legalábbis ösvényekre nem, viszont ez a védőréteg jóval könnyebb, mint bármilyen vastagabb TPU vagy egyéb műanyag. Részemről egy pipa a Mizunónak. A kérdés valóban az, hogy ez az anyag és a felsőrész kaptafaformája mennyire irritálja a lábujjakat. Isti leírta, hogy az ő lábformájának csak a rövidebb futásokra felelt meg a cipő (max. 20 km-ig), nekem 20 km fölött sem volt gondom, megúsztam vízhólyagok nélkül. Az igaz, hogy én leghosszabb futásnak 22 km-t tettem a cipőbe, de hát a távolsági teszter Isti volt. Ezzel együtt a felsőrész elég passzentos, de én inkább a középtalp miatt nem ajánlanám a 20-25 km-es távok fölött a cipőt. A felsőrész megkapta a Dynamic Fit technológiát, aminek az a lényege, hogy a felsőrész együtt mozog a lábfejjel, így segítve elő a természetes mozgás érzését. Lehet, hogy Istinek ez nem jött be, amikor a boka környéki részen fohászkodott több tartásért.

Ha a sarokrészen múlna, akkor még azt mondanám, hogy akár egy terepmaraton is bevállalható a cipőben, de a lábfej alatti résznél mindössze 8 mm a talpvastagság, és akármennyire is szeretem a Mizuno U4IC talpanyagát, ezt a távot ebben a cipőben csak azoknak ajánlanám, akik atléta szögesben szocializálódtak. Viszont a rövid, tempós futások során verhetetlen a cipő. Ezt már itt, a középtalp leírásánál ki merem jelenteni. A sarokban található Wave rendszer pont annyi párnázottságot ad, amennyi azért jólesik az ember ízületeinek a Pilis csúcsáról lefelé csapatva, viszont eléggé lent van a súlypont ahhoz, hogy stabilan fogjon talajt a láb. És a gyors futásoknál már a vékony elülső talprésznek is előkerül az értelme, mert a technikásabb ösvényeken a finom irányváltásoknál jól jön, ha közvetlennek érezzük a kapcsolatot a talajjal. Az teljesen egyértelmű, hogy a Hayate valahol 4:10 perc/km tempónál kezdi jól érezni magát; a terepen végzett résztávos tesztfutás során kezdtem megérteni, hogy miért így nevezték el a cipőt. Én betonon csak pár kilométert futottam benne, mert nem láttam értelmét ezen a felületen tesztelgetni, hiszen nem erre tervezték a cipőt. A sarokrész csillapítása még itt is rendben van, a már említett lábfej alatti rész ide bizony vékonyka, bár rögtön hozzáteszem, hogy az aszfaltra hangolt versenycipők sem komfortosabbak, tehát közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy aszfalton is hozza a kötelező szintet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bárki ebben a cipőben induljon el aszfalton edzeni, de egy terepversenyen is előforduló néhány km-es aszfaltozott szakaszon nem lesz gond a Hayatéval.

Elérkeztünk a terepcipők kardinális pontjához, a talpmintázathoz. Utólag be merem vallani, hogy nem sok jót vártam a Hayate külső talprétegétől, de a japán mérnökök mindenben rám cáfoltak. Illetve egy dologban nem, a 4-5 mm-es profilmélységű talp továbbra is csúszik az ennél mélyebb sárban, de ha nem így lenne, akkor át kellene írni az általános iskolás fizikatankönyveket, arra meg már nincs idő, mert mindjárt itt az iskolakezdés. De az enyhén saras talajon, a köves-gyökeres terepen és száraz ösvényeken első osztályú a tapadás. Különösen tetszett a meredek ösvényeken való kapaszkodóképesség, ami az orr-rész csúcsáig felhúzott mély barázdáknak köszönhető. Ezeket nagyon sok terepcipőről lespórolják, de a Hayate talpának csúcsa szerencsére olyan ráncos, mint Charles Bronson homloka 20 és 80 éves kora között bármikor. A tesztfutások java részét a kánikulai időszakban végeztem, de néhány zergefingató emelkedőre többször is visszamentem, annyira élveztem a cipő kapaszkodóképességét. A mintázat nagy erénye abban rejlik, hogy sokkal szellősebben helyezték el a talpon a kapaszkodóbordákat, mint egy átlagos terepcipőn, ami segíti a gyors tempót, viszont a tapadás nagyobb része is megmarad.

Ez ugyan egy önálló teszt, nem egy összehasonlító, de annak érdekében, hogy mindenki el tudja helyezni Wave Hayatét a terepcipők mezőnyében, kénytelen vagyok ezt megtenni. Már csak azért is, mert a Mizuno nem titkoltan a Salomon Speedcross, az Asics Gel Fujiracer, a Salomon S-lab Sense és az Inov8 F-lite ellenfelének szánta a modellt. Azt kell mondanom, hogy mint versenycipők valóban egy kategóriában mozognak, de én a Mizuno Wave Hayatét valahová a Salomon Speedcross 3 és a Salomon S-lab Sense közé tenném, kicsit közelebb az utóbbihoz. A Speedcrossnál jóval könnyebb a Hayate, viszont kevésbé való off-trail körülmények közé, a Salomonnál egyértelműen a védelemre fektették a hangsúlyt a szellőzéssel szemben. Ezzel szemben a Hayate sokkal inkább ösvényre való, esetleg könnyebb terepeken el lehet vele hagyni az utakat is. Viszont a Mizuno egyértelműen gyorsabb cipő a Salomon ikonikus modelljénél. A Salomon S-lab Sense viszont még a Hayaténál is könnyebb, ellenben talán kevesebb csillapítás van a sarkában, ráadásul a Mizunónak harapósabb a talpmintázata. Tehát hiába játszanak papíron egy ligában az említett cipők, én mind a hármat teljesen más felhasználásra javasolnám. De ennyit a hasonlítgatásról, ráadásul nem is olyan sokára egy Speedcross-teszttel is jelentkezünk. Aki ennél részletesebben akarja hasonlítgatni a két cipőt, majd egymás mellé teheti a két írást.

Isti már írta a férfi modell súlyát (249 g; 42-es méret), a női modellé 209 g. Egyéb adatban, technológiában nincs különbség férfi- és a női modell között.

És hogy akkor a Hayatét konkrétan milyen felhasználásra javaslom? Részben már ki lehetett olvasni a sorok közül, de összefoglalom. Az egyértelmű, hogy terepultra versenyekre ne vigyük ezt a cipőt, mert nem a távokat szereti, hanem a sebességet. Én legjobban a terep résztávos tesztfutáson éreztem jól magam a cipőben, szerintem arra ideális, de ajánlom olyan gyorslábú futóknak is, akik rendszeresen részt vesznek terepen történő felmérő futásokon. Ösvényeken egyértelműen komfortosabb, mint pl. egy tájfutó szöges cipő, és száraz talajon bőségesen elegendő a talpmintázata, majd minden talajtípuson. Istihez csatlakozva, alföldi terepen még akár egy tájfutó versenyre/edzésre is optimális, főleg azoknak, akik igénylik a kicsit komfortosabb sarok alatti párnázottságot. Igaz, hogy a szellősebb felsőrészen bejut a lábhoz a homok, de tapasztalataim szerint az szinte bármilyen sűrű szövésű felsőrészen átjut, tehát ebből a szempontból mindegy, hogy milyen cipőben erodáljuk a dűnéket. Sőt én még a sprint tájfutó versenyszámot is ide venném, abban az esetben, ha az nagyobbrészt parkos-ligetes terepen zajlik, és nem aszfalton. A cipő előnyös tulajdonságai a technikás, kanyargós, kicsit köves és gyökeres keskeny ösvényeken jöttek elő, amire a montisok azt mondanák, hogy köves single track. Összefoglalásként kijelenthető, hogy aki 4 perc/km tempó alatt szokott közlekedni az erdőben vagy a hegyeken, annak szinte kötelező darab, aki inkább lassabb tempóban habzsolja a kilométereket, annak másik cipőt javasolnék, még versenyre is. Szintén nem javasolnám a cipőt széles lábfejűeknek, csak akkor, ha néhány km-es terepen történő résztávos edzésekre akarják használni, az még nekik is túlélhető a cipőben. Akiknek extra stabilitásra van szükségük a boka alatti belső megtámasztás formájában, azok is kerüljék el ezt a cipőt, bár ők talán az összes terep-versenycipőt hanyagolják, mert ilyen egyikben sincs. 80-90 kg fölötti futóknak szintén nem javaslom a cipőt, mert nekik kevés lesz a lábfej alatti talprész 8 mm-es vastagsága.

Ha már újra visszatértünk az elülső rész párnázottságához, annyi szolgálati közleményt megosztanék mindenkivel, hogy 2015 szeptemberében megjelenik a Hayate 2, amit teljesen átszabnak a jelenlegihez képest. Pl. a lábfej alatti középtalp vastagságát megnövelik 2 mm-el, a felsőrészt is módosítják, és új (konzervatívabb) dizájnt kap a cipő. A minimálisan vastagabb talpkialakítás miatt kevésbé lesz alacsonyan a cipő súlypontja, ezért azt mondom, hogy aki igazán agresszív terepfutásokra keres cipőt, az még a Hayate első verziójából vásároljon (ráadásul ha a dizájn is bejön), aki kevésbé feltűnő megjelenésű cipőt keres, és egy hangyányit több csillapítást a lábfej alatti részben, az várja meg a Hayate 2-t.

A végére hagytam a már megszokott Ft/km mutatót. A Wave technológia 800-1000 km-t elketyeg, bár egy ilyen könnyített cipőnél, mint a Hayate, ott van a kockázat, hogy a felsőrész hamarabb megadhatja magát, pláne, ha off-road körülmények között is rendszeresen használjuk. Ezért én csak 800 km-rel kalkuláltam, viszont a kezdeti listaár (35990 Ft) mellett már 31500 Ft-ért is kapható a cipő, csak, ha a futocipoteszt.hu webshopját veszem alapul. Így 45 Ft/km-től 39,4 Ft/km-ig is eljuthatunk a költségek lefaragásában, ami egy versenycipőtől nem is olyan rossz érték. Egyéb áruházak áraival mindenki elvégezheti maga is a kalkulációt és mérlegeljen, hogy a Hayate vagy más hasonszőrű cipő a neki megfelelő.

Legvégső konklúziónak azt tudom elmondani, amit szinte minden Mizuno esetében, ha arra használjuk a cipőt, amire a gyártó szánta, akkor nem érhet minket csalódás. 

UPDATE: utólag sikerült megtalálni a cipő, szinte tökéletes felhasználási területét: Spartan Race sprint szám, avagy minden olyan akadályverseny, ahol viszonylag rövid a táv, relatíve sok az akadály, és arányaiban több a száraz szakasz, mint a saras. Mivel a cipő felsőrésze keskeny, remekül idomul a lábfejre, az olyan akadályokon, mint a harántfal, ideális. A talpmintázat terepre lett optimalizálva, azonban nem túméretesek a talpminták, így az akadályok leküzdésében nem jelentenek hátrányt. A felsőrészen ugyan befolyik a víz, viszont elég szellős ahhoz, hogy ki is jusson onnan. Az alacsony súly eleve versenyzésre lett kitalálva, a talp nem gyűjti össze a sarat, továbbá a talajközeli súlypont stabilabá teszi a cipőt a csúszós, saras szakaszokon is.

Ha mindig az elsők között szeretnél értesülni az új tesztek megjelenéséről, kedvelj vagy kövess minket a  futocipoteszt.hu facebook oldalán .

Tartalomhoz tartozó címkék: teszt
Gyártók