A futocipoteszt.hu webáruházának felületén süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. Bezárás
Termékek Menü
0

Interjú Tóth Ádámmal, 2015 legjobb magyar Spartan Race versenyzőjével

2016-03-17 22:19:22

Villanykörte csere, éjszakai lépcsőzés, a cipőfűző szakítópróbája, továbbá melyik a nagyobb kihívás egy futócipőnek: egy Spartan Race EB futam vagy egy fűnyírás? Mindent körbejártunk Tóth Ádámmal, 2015 legjobb magyar Spartan Race versenyzőjével.

A jelenlegi eredményeidet sokan ismerik, de hogyan kerültél kapcsolatba a sporttal?

Két tényező határozta meg azt, hogy a sport már gyerekkoromban fontos volt az életemben. A nagyszüleim, akik vittek magukkal túrázni, illetve a szülőhelyem, Gyöngyös és a Mátra. Ebből adódott később a teljesítménytúrázás, folyamatosan növekvő távokkal, de 50 km környékén megálltam. Ezzel párhuzamosan tizenéves korom első felében 5-6 éven át kobudóztam is, ami egy távol-keleti fegyveres harcművészeti stílus. Majd jött a tájfutás, ami hosszú évekig meghatározta az életemet.

A tájfutás mikor és hogyan jött be az életedbe?

Pontosan 2000. április 22-én. smiley Egy barátom ötlete alapján elmentünk egy túraversenyre, természetesen a Mátrában. Elénk raktak egy teljesen ismeretlen tartalmú (tájfutó) térképet, az eligazításból nagyjából annyit fogtam fel, hogy a fekete szaggatott vonal az út, a kék a víz, a nagyon zöld a bozót, meg valamit magyaráztak a szintvonalakról is. De mondták, hogy a színekkel ne is nagyon törődjünk, ha lehet, ne is térjünk le az utakról… Na, így vágtam neki a versenynek. A korosztályunkban harmadikok lettünk… A három csapatból. De a verseny hangulata nagyon megfogott, és persze általános iskolásként a helyezésért kapott oklevél is abba az irányba terelt, hogy elkezdjek tájfutni. Tetszett a dolog, hogy tájékozódni is kell, és versenyszituáció is van, így a túraversenyzésnél pörgősebb tájfutásra szavaztam.

Ebből a szempontból szerencsés városba születtél, mert Gyöngyösön van tájfutó egyesület.

Így van, szerencsére volt hova mennem edzésekre, ahol Balogh József és dr. Mohácsy Tamás kezei alatt nőttem igazán versenyzővé. Bár futni már korábban is rendszeresen jártam, de a szervezett edzéseken tájékozódásban és futásban is sokat fejlődtem.

A szárnybontogatás után hogyan lettél élversenyző?

Nem volt igazán éles váltás, de a kezdeti kikapcsolódás szintű edzések helyét fokozatosan átvette a tudatosan megemelt mennyiségű és minőségű edzésmunka. Szerettem volna komolyabb eredményeket elérni, ami az ifi válogatottsággal már részben sikerült is. De igazán akkor gondoltam úgy, hogy beért az elvégzett munka, amikor megnyertem a korosztályos országos bajnokságot (2004, Sprint ob, Almásfüzitő). Sikerült kijutnom ifi Eb-re, junior vb-re, ami nagyon motiváló volt. Később viszont nem sikerült kijutnom néhány világeseményre, ami nagyon demoralizáló volt.

A sprint számban lettél országos bajnok. Ezek szerint az volt a kedvenc számod?

Igen, egyértelműen a sprintben voltam a legerősebb. De természetesen minden versenyszámban elindultam, ahogy a hazai mezőny 99%-a általában teszi. Ahogy lenni szokott, az ifi, junior időszakomat (17-21 éves korig) teljesen kitöltötte a tájfutás. Minden hétvégén verseny, rengeteg külföldi utazás stb. Majd a felnőtt korosztályban a munka mellett már átértékelődik a fontossági sorrend, ráadásul a tájfutással párhuzamosan jelent meg az életemben az akadályfutás. (Ádám a felnőtt korosztályban is több országos bajnokságon dobogón állt, illetve számos kupa versenyt megnyert– a szerk.)

Hogyan definiálnád magad: tájfutó, akadályfutó vagy egyszerűen csak egy sportoló, aki most éppen az akadályfutásra teszi a hangsúlyt?

Most már egyértelműen akadályfutónak mondom magam, mivel munka és család mellett már nem fér bele, hogy két sportágban is eredményesen szerepeljek. Ezzel együtt nem akarok és nem is tudnék teljesen elszakadni a tájfutástól, annyira jól érzem magam abban a közegben is. Nem múlhat el év anélkül, hogy néhány tájfutóversenyen ne induljak el. Az is evidens, hogy az ott szerzett barátokkal versenyeken kívül is tartom a kapcsolatot.

Hogyan csöppentél a Spartan Race, illetve egyáltalán az akadályversenyek világába?

Először egy tájfutó klubtársam hívta fel a figyelmemet egy Fighter’s Run rendezvényre, amin ott volt, és áradozott róla. Kikérdeztem, hogy mi is ez, majd annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy rágugliztam a dologra. A következő futam fél évre rá volt meghirdetve, innentől az esemény honlapja volt a nyitóoldalam, elkezdtem nézegetni a külföldi oldalakat, szóval felfedeztem, hogy egyáltalán létezik ilyen.

Ez mikor történt?

2013-ban. Ez gyakorlatilag a 2. Fighter’s Run volt idehaza, amire nem is tudtam, hogyan kell készülni, éppen ezért nem is készültem rá. Persze csináltam a szokásos futóedzéseimet, mindenesetre ez elég volt arra, hogy megnyerjem a versenyt. Mondanom se kell, hogy ezen mennyire felbuzdultam, ráadásul a korábbi eredményeimből származó díjazásokhoz képest (érem, oklevél, esetleg minimális tárgyjutalom) ezért a győzelemért valóságos nyereményeső járt. Minden szempontból nyertesnek éreztem magam, így adott volt, hogy valamiféle folytatást akartam. A Fighter’s Run sorozat esetében még a következő futamon való indulási jogot is megnyertem, ami plusz motiváció volt. Félévente voltak futamok, és mindig ott voltam a dobogón, tehát mindig ott voltam a következő futamon is. És egyéb akadályfutó versenyeken, sorozatokon is általában dobogón voltam, tehát sorban jöttek a sikerek.

A szép felívelés után volt egy kis törés az akadályfutó pályafutásodban 2014-ben. Ennek mi volt az oka?

A Fighter’s Run futamokon van egy elektromos „akadály”, ahol mindenki kap egy kis kóstolót a villanypásztorból. Ez az első évben nem okozott gondot, a szokásos eredménnyel, némi vádligörccsel, izomösszehúzódással túljutottam rajta. A 2014-es kecskeméti Fighter’s Run futamon is belefutottam az akadályba, de innentől nem emlékszem semmire, mert elveszítettem az eszméletem. Arra eszméltem, hogy nagyon kialudtam magam (pár másodperces volt az eszméletvesztésem). Mindenki furcsán nézett, de mentem tovább, mivel élen álltam. Viszont futni csak mérsékeltem tudtam, mert fájt a mellkasom. Kétkörös volt a verseny, a második körben újból megcsapott az áram, de végül megnyertem a futamot. Tetéztem a bajt azzal, hogy volt egy éjszakai futam is, amin természetesen elindultam, de az átöltözéshez már segítség kellett, mert a kezemet nem bírtam felemelni. Ezen a futamon is megcsapattam magam egy kis árammal. Utólag belegondolva, sikerült 2 öngólt is rúgnom magamnak. Utána egész éjjel álmatlanság, diszkomfort érzet, mellkasi fájdalom gyötört. Másnap délelőtt már a korházban voltam kivizsgáláson. Bent is tartottak, mint utólag megtudtam: az áramütések miatt gyakorlatilag egy szívinfarktussal felérő sokk érte a szívemet. A lényeg, hogy a vizsgálatok után rögtön el is tiltottak a sporttól… Úgy értem nem fokozatosan, hanem azonnali jelleggel. Azzal búcsúztak, hogy még az első emeletre is csak lifttel mehetek.

Ezután mi következett?

Természetesen teljes letargia. Annyira elkeseredtem, hogy az összes sportfelszerelésemet meghirdettem… Szerencsére olyan drágán, hogy semmit nem vettek meg. A kezdeti sokkból felocsúdva nem hagytam annyiban a dolgot, más helyeken is kivizsgáltattam magam, majd megállapították, hogy kutya bajom, sőt ajánlják a sportot… Csak a két dolog között eltelt fél év, ami kiesett a sport szempontjából. És a sérülés előtt már kifejezetten a Spartan Race-re készültem, mondhatni, hogy jó formában is voltam.

Tehát a „sérülésed” nyom nélkül eltűnt?

Hát nem egészen. Azóta a villanypásztorokat is elég messziről elkerülöm, de még egy villlanykörtét se nagyon merek kicserélni… Viszont egész más lett az edzéshez, sőt az élethez való hozzáállásom. Tehát valamit azért köszönhetek is az esetnek. De az is biztos, hogy a sérülés előtti formámnak még csak a töredékét sikerült visszanyernem.

Ehhez képest 2015 legjobb magyar Spartan Race-versenyzője lettél.

Igen, örülök is ennek az eredménynek, büszke is vagyok rá, de az igazság az, hogy erős hiányérzetem van a 2015-ös évvel kapcsolatban. Egyrészt az említett "formám" miatt, másrészt, hogy anyagi okok miatt nem sikerült kijutnom a Spartan vb-re.

Minek köszönhető a sikered? A tájfutó tapasztalatodból tudsz profitálni az akadályversenyeken?

Igen, egyértelműen. A technikásabb terepfutós szakaszokon, köves részeken egyértelmű előnyöm van azokkal a futókkal szemben, akik a 400 m-es atlétika pályáról érkeztek ebbe a versenytípusba. De hozzáteszem, hogy vannak nálam sokkal jobb futók a mezőnyben.

Ehhez képest azt olvastam egy korábbi interjúdban, hogy az olyan pályákat kedveled jobban, amelyekben több a feladat, akadály, mint a futás.

Ez pontosan így van.

Akkor hogy is van ez, mi az erősséged?

Ahogy mondtam, futásban többen is meg tudnak verni, de az akadályok teljesítése már más kérdés. Ha egy Spartan Race versenyen hibázol egy feladat teljesítése közben, az 30 db burpee (négyütemű fekvőtámasz) büntetést von maga után. Én meg utálom a burpeet… Ha burpeeznem kell, akkor már valamit elrontottam, akkor a saját elvárásaim szerint már nem teljesítettem jól a feladatot. Egy ilyen büntetés végrehajtása kb. 2 perc és rengeteg energia. Kevés ember tudja megcsinálni az összes feladatot hiba nélkül, mivel különböző jellegűek. Vannak erőnléti, ügyességi feladatok, sőt még memóriateszt is.

Memóriateszt? Akkor még egy elem, ahol a tájfutó múltad előnyt jelent.

Igen? Én még nem találtam összefüggést.

Oxigénhiányos állapotban kell gondolkozni, memorizálni…

Igen, ez kétségtelen, így valóban van párhuzam.  smiley

Az erőnléti és ügyességi feladatokra speciálisan készülsz?

Igen, ahogy a tájfutásban is megvoltak külön a futóedzések és az elméleti, tájékozódási feladatok, ugyanúgy most is két fő eleme van a felkészülésemnek. Csak most a futóedzéseket az erőnléti gyakorlatokkal kell kiegészítenem. Eleve erősebbek a lábaim, mint a két karom és a felsőtestem, tehát még némi lemaradást is le kell dolgoznom ezen a téren. Nem kifejezetten gyúrásra kell gondolni, nagyon ügyelek arra, hogy ne a vasat lássam, hanem inkább saját testsúlyos edzéseket végezzek, ahol a mozgáson van a hangsúly, nem a statikus erőn. SGX edzésekre is járok a Force Gymbe. A beltéri edzés teljesen új számomra. Kihívást jelent azokat a feladatokat végrehajtani. Megfelelő edző, ideális teremfelszereltség (sr akadályok), jó társaság. Továbbá futás közben is kihasználom az adódó lehetőségeket, ha menet közben látok egy játszóteret, akkor általában megállok mászókázni, húzódzkodni. És otthonra is beszereztem néhány funkcionális eszközt, aminek hasznát veszem a felkészülésben.

Például?

Kerti hinta, ami egyben mini majomlétra (a hintát még nem szereltem fel rá cheeky ), medicinlabda.

Egy átlagos heted hogyan néz ki edzés szempontjából?

Gyakorlatilag nincs olyan, hogy átlagos edzéshét, nagyon változó. Van egy alap edzésmennyiség, amit mindenképpen elvégzek. Ha tehetem futva járok munkába a Rákos-patak mentén. Ehhez jönnek hozzá a plusz edzések, annak függvényében, hogy éppen milyen versenyre készülök.

Munka és család mellett hogyan tudod kivitelezni a megfelelő mennyiségű edzést?

A már említett munkába futás az alap. Viszont ez csak sík terepen való lassú kocogást jelent, általában hátizsákkal. Ha szintet is akarok futni, akkor korán kell kelnem, hogy 5-6 órakor már hegyen legyek, így tudok az alapozás során értelmes mennyiségű időt tölteni terepen, hogy még utána a munkába is időben beérjek. A családtól nem szeretnék időt elvenni az edzésekkel, marad az, hogy az alvásidő rovására edzek. Ez viszont a regeneráció szempontjából nem túl előnyös… És lassan már nem is tudok több időt elvenni, mert hosszú távon én sem szeretném két végén égetni a gyertyát. Ha végképp nem jutok el hegyre, akkor a lakhelyünktől nem messze van egy lakótelep, 10 emeletes házakkal. Oda szoktam menni lépcsőzni az éjszaka közepén, amikor már nincs mozgás. I lyenkor mindig rossz érzés van bennem. Várom, hogy mikor fognak elküldeni onnan… Nyilván nem értik, hogy mit is csinálok. De az otthoni guggolásoknál még mindig jobb, több.

Visszatérve a Spartan Race versenyekre: van kedvenc vagy számodra kedves Spartan Race versenyed?

Van, de sajátos módon még nem jutottam el rá. A Tirolban rendezett futam azért érdekel különösen, mert egyrészt nagyon szép helyszínen van, másrészt különleges akadályokat álmodtak meg a rendezők. Nagyon sok jót hallottam erről a versenyről, oda feltétlen szeretnék kijutni, de úgy néz ki idén sem fog összejönni, mivel messze van és drága. Továbbá ősszel lesz egy Ultra Beast verseny is, ami gyakorlatilag duplája az amúgy is nagy kihívást jelentő Beastnek (utóbbi min. 21 km). Ez igazán nagy harc lesz mindenkinek. L egyőzni önmagunkat és teljesíteni a futamot.

Tehát inkább a hosszabb távokat preferálod?

Nem feltétlen, az Ultra Beastben a kihívás érdekel, de a sprint távokon is biztosan fogok indulni a jövőben is. Éppen a Beast az, ami nekem kevésbé fekszik, mert arányaiban sokkal több benne a futás, mint az akadály. A Sprint meg túl rövid, ha a huszonpár akadályból akár egyszer is hibázol, már kiestél a dobogóért folyó harcból, mert az elit mezőny annyira jó, hogy az eleje tuti kihasználja a hibád é s leelőz. 

Tehát kizárásos alapon a Super a számodra ideális táv.

Talán igen. Ezt a távot már nem kell üveghangon végigtolni, de azt sem lehet mondani, hogy túlságosan lazsálni lehet rajta. smiley Viszont elég sok akadály van benne, ami nekem kedvez.

Melyik számnak van a legnagyobb presztízse?

Nem érzem úgy, hogy különbség lenne a különböző távok megítélésében. A nagy versenyeket (EB, VB) a hosszú Beast futamokból rendezik. Nyilván a Sprint mozgatja meg a legtöbb embert, mert azt erősebb felkészülés nélkül lehet teljesíteni. A Superhez már nem lehet odaállni elegendő felkészülés nélkül, a Beastet pedig gyakorlatilag senki se fejezi be mosolyogva. smiley Viszont a mezőny általában elindul mindhárom versenyszámban, nincs még olyan specializálódás, mint pl. a nemzetközi tájfutás élmezőnyében, hogy valaki kifejezetten a hosszútávra készül, valaki pedig sprint specialista. Bár kétségtelen, hogy ez még abból is adódik, hogy egy viszonylag fiatal versenyfajtáról van szó. A legnagyobb létszám általában a Sprinten van, legkevesebben a Beast futamot vállalják be.

A nemzetközi mezőnyben sem indult még el a specializálódás?

Itt „nálunk” a közép-európai régióban kevés az a versenyző, aki nem jönne el egy olyan futamra ami épp nem a kedvence. A távolabbi országok képviselőt pedig személy szerint ennyire nem követem.

Mint fiatal sport, gondolom az élmezőnyben jellemzően más szakágakból jöttek, jönnek át a versenyzők, még viszonylag kevés az olyan sportoló, aki rögtön a Spartan Race vagy akadályversennyel kezdené a sportpályafutását. Mi a tendencia, van olyan szakág, pl. terepfutás, tájfutás, ahonnan sokan jönnek át vagy ahonnan a legtöbb élversenyző kikerül?

Hű, ez nagyon jó kérdés! Azt látom, hogy a szlovákoknál a sífutókból kerülnek ki az igazán jó versenyzők, ami érthető, hiszen az egy olyan állóképességi sport, ami a teljes testet fejleszti. A magyar mezőnyben nem látok túl sok ismerős arcot a tájfutók közül, de azt sem mondhatnám, hogy a terepfutók nagy számban jelennének meg. Egyrészt itthon még  a terepfutás is néhány éve indult rohamos fejlődésnek, másrészt aki valami más szakágban komolyan fut, általában nem jön el egy akadályfutó versenyre, mert nem kockáztat egy sérülést. A magyar mezőny teljesen vegyes, nem tudnék kiemelni egy-egy sportágat. Talán az edzőteremben, egyéb közösségekben, klubokban kialakult csapatok jönnek és próbálják ki magukat. Természetesen van, aki versenyzéssel kezd. Ő pedig ha tovább szeretne lépni, elkezd ezzel kapcsolatos edzésmódszereket keresni. A saját testsúlyos vagy épp eszközös edzésmódszerek ugyan úgy megfelelő felkészülést nyújtanak.

Ezek szerint a Spartan vagy az akadályfutó szakág egy olyan „piaci résbe” talált bele, ahol azokat szólítja meg, akik korábban akár egyáltalán nem sportoltak?

Igen, a mezőny jelentős része az akadályfutás megjelenésének köszönhetően kezdett el rendszeresen sportolni. Az egyik szlogen is az: kelj fel a kanapéról! Valószínűleg kellett egy olyan új sportág, ami átüti az emberek egyre nagyobb ingerküszöbét. Ez valami új, extrém, és talán az is vonzza az embereket, hogy van benne ismeretlen tényező (pályahossz, akadályok), kockázat is, hiszen azért ott van a sérülésveszély. Bár hozzáteszem, hogy összességében semmivel sem tartom veszélyesebbnek az akadályversenyeket, mint a terepfutást vagy a tájfutás. Nyilván oda kell figyelni, hogy ne engedd el magad az akadály tetején, máshol meg másra kell figyelni… Futóknál is előfordulnak komoly sérülések, egy kőmezőben lefelé futva ha elesel, ott is szét tudod csapni az arcod. Ha odafigyelünk, kisebb a sérülésveszély, ha nem figyelünk oda, akkor meg bármibe belesérülhetünk.

Térjünk át kicsit a felszerelésekre, főként a futócipőkre. A Spartan Race versenyekre milyen cipőt tartasz ideálisnak?

Nem tudom, hogy létezik-e ilyen cipő. Ha igen, még nem találkoztam vele. A legfontosabbak: nyomja ki magából a vizet egy-egy vizesakadály után, elég nagy stoplijai legyenek a saras szakaszokhoz, de akkorák azért ne legyenek, hogy a traverz falon való átjutásban akadályozzanak. Az utóbbi tényezőnél a legnehezebb megtalálni az optimális egyensúlyt, hogy jusson is, maradjon is. Ha létezne egy ilyen cipő, ami még elég kényelmes is, akkor azt mondom, hogy elegendő egy versenycipő a Spartan Race eseményekre. Bár, ha jobban belegondolok, a távok között is különbséget tennék. A Sprint számra elég lehet egy kevésbé kényelmes, jobban illeszkedő, könnyű versenycipő, de egy Beast futamon már számít a kényelem is, ott már jobban dominál a futás is. A Sprinten mindenképp az akadályokra való megfelelésnek kell dominálnia, a hosszabb távokon (Sprint és Beast) a cipő kényelme és a sárra való megfelelés.

A cipőfűző kérdése? Előnyösebb pl. a Salomon Quicklace fűzője, mint egy hagyományos?

Tájfutó koromból megszoktam, hogy 2-3 csomó a cipőfűzőre, majd ezt még körbetekerem szigszalaggal. De volt szerencsém a Speedcross 3 Quicklace fűzőjéhez is, és kellemesen meglepett. Elég vékony anyag, nem gondoltam, hogy túl erős, de az egyik versenyen egy palánkakadályon olyan szerencsétlenül lendültem át, hogy a szerkezet támasztékából kiálló szög vagy nem tudom mi, beakadt a fűzőmbe… De mivel a lendület vitt, átestem a túloldalra, ott lógtam fejjel lefelé, és mindössze a cipő vékony fűzője tartott. Na, most én majdnem 2 méter magas és kb. 90 kg vagyok. De simán megtartott a fűző, amíg nagy nehezen visszahúztam magam, hogy kiakasszam.

Igen, az a fűző kevlárból van.

Most már én is tudom.  smiley

Tájfutó cipők Spartan Race bevetésén nem gondolkoztál még?

Igazából nem, mert egy ideje nincs is kifejezetten tájfutó cipőm. És a régebbi típusok nem a kényelmükről voltak híresek, ami egy több órás Beast futamon már számít. De most, hogy beszélünk róla, a Sprint távon egész jól működhetnek.

A hétköznapi felkészülés során a futásaidból mennyi történik aszfalton és mennyi terepen?

A futások zömét a már említett Rákos-patak menti kerékpárúton tudom le, az aszfalt. Ha tehetem, akkor az aszfalt mellett futok, egyrészt, hogy kevésbé terheljem kemény talajon a lábam, másrészt az egy bicikliút, az a kerékpárosoké. Ha nem tekerve járok arra, akkor próbálok odafigyelni arra, hogy nem zavarjam a bicikliseket. De ha száraz az idő, akkor gyakorlatilag az út melletti keskeny sáv is aszfaltkeménységű.

Ha aszfalton futsz, akkor a párnázottabb vagy a kicsit keményebb, de gyorsabb cipőket részesíted előnyben?

Annyira az elérhető méretek szabják meg, hogy milyen a futócipőm, hogy ezen még alkalmam sem volt elgondolkozni. Egy biztos, a Saucony Omni modellből már kettő is volt, azok nagyon bejöttek. Stabil cipőkre van szükségem, mert túlpronál a lábam, de az Omni párnázottsága is bejött nekem. Ráadásul elég jól tartja a bokát, ami nálam különösen fontos, mert szinte bármilyen körülmények között meg tudom húzni a bokaszalagjaimat. Nem kell hozzá durva terepen futnom, a legártalmatlanabb szituációban tudok egy bokaficamot produkálni. Az egyik Omnit* még egy Spartan Race versenyen is végighajtottam, mivel tudtam, hogy döntően sík terepen fog zajlani (Nyitra).

*Omnit: Teljesen véletlen, de az Omnit Solutions Kft.-nél dolgozom  smiley

A stabilitáson túl milyen szempont alapján választasz futócipőt?

Ami méretben jó… Az évek során már nagyon hozzászoktam, hogy gyakorlatilag nincs választásom: ami méretben megfelel, arra le kell csapnom, mert az én lábméretem mellett nincs lehetőség nagyon válogatni. (Ádám cipőmérete 48,5- 49-es) Számomra problémás a cipővásárlás, ezért én általában túl is hordom a cipőimet. Tisztában vagyok vele, hogy 1000-1500 km-enként le kellene cserélni őket, de annyira bizonytalan, hogy milyen cipőt kapok, hogy amíg le nem szakad a lábamról, használom.

Csak egy adalék, hogy korábban milyen cipőim voltak. Egyszer a gyöngyösi edzőm (dr. Mohácsy Tamás) szólt, hogy látott egy nagyon nagy méretű cipőt egy turkálóban. Hazaszaladtam, felpróbáltam, jó volt, 2000 Ft-ért megvettem. Egy Saucony volt, elég kopott, de érdekes módon kitaposva még nem volt. Ezzel a cipővel majdnem 2 évig húztam, miután elvittem a cipészemhez, aki általában még kicsit ki tudja tolni a cipőim élettartamát, akármennyire lehetetlen állapotban vannak. Na, ha ő a kuka fölött egy laza csuklómozdulattal elenged egy cipőt, akkor tudom, hogy azt már tényleg nem lehet megcsinálni… Az ominózus Sauconyra is azt mondta, hogy ezt már nem csinálja meg. Innentől még fél évig ebben a cipőben futottam. Sőt egy Spartan Race Európa-bajnoki futamra (Szlovákia) is ebben a cipőben mentem el. Ott álltam Európa legjobb versenyzői között, amikor egy angol srác a rajt előtt végigmért, és ahogy a tekintete a cipőmhöz ért, csak annyit mondott: Ohh man, respect!

Letudtam a cipőben a versenyt, 2 napig száradt utána, aztán otthon fel akartam venni füvet nyírni… De már nem tudtam, annyira szét volt taposva és szét volt esve. Inkább hasonlított szandálra, mint egy cipőre.

Egy Spartan Race Eb Beast futamra jó volt a cipő, füvet nyírni meg nem?

A versenyre is sokkal jobb lett volna valami más, de nem volt…

Egyéb futócipőid?

Igazából több futócipőm van, de kevés az, amit ezekből élesben is be tudok vetni. Van egy Inov8 Mudclaw cipőm, ami egész jó lenne, de kicsi. Van egy Salomon Speedcross3 cipőm, aminek a mérete jó, de igazából még csak most ismerkedem vele, egyelőre nem tudok róla véleményt mondani. De sorolhatnám azokat a cipőket, amelyek elvileg jók lennének, de egyszerűen kicsik rám. Pont a rossz méretből adódóan egy donovalyi versenyen ugyan felfutottam a dobogóra, de úgy, hogy az 5. km-től gyakorlatilag egy nagy vízhólyag volt az egész sarkam és a körmömet is nagyon-nagyon megnyomta a cipő. De egyértelműen a rossz méretből adódott a probléma, nem a cipő minőségéből.

Reméljük a Speedcross 3-ban megtalálod a számításod. Melyik hazai versenyen szurkolhatunk neked legközelebb?

Április 9-én a Visegrádon lesz Spartan Race futam, természetesen ott leszek.

UPDATE!

Az interjú megjelenése után 1 nappal, Ádám egyéni 3. helyezést és csapat 1. helyezést ért el a szlovákiai Donovalyban megrendezett Spartan Race Beast versenyen. Gratulálunk! A versenyen egy Icebug Kayi BuGrip cipőben indult, ami elmondása szerint tökéletes választás volt a pályán előforduló valamennyi felületre (jég, hó, sár). 

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: magazin riport interjú
Gyártók