A futocipoteszt.hu webáruházának felületén süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. Bezárás
Termékek Menü
0

Interjú Csomor Erikával

2016-10-20 21:21:43

Csomor Erikát egyetlen triatlonistának sem kell bemutatni, világbajnoki és egyéb rangos címeit sem kezdjük felsorolni, mert akkor nem maradna hely az interjúnak. Egyedülálló versenyzői – és most már ezzel párhuzamos–  edzői karrierje során betekintést nyert a triatlon hazai és nemzetközi folyamataiba, trendjeibe. Ezekről kérdeztük, no meg a futócipőkről.

Egy korábbi interjúdban – az edzői pályafutásod legelején – azt mondtad, hogy jobb edző leszel, mint versenyző. Most, hogy a kijelentésed óta eltelt 1,5-2 év fenntartod ezt az állításod?

Még mindig a folyamat elején vagyok, versenyzőként sem rögtön az elején lettem eredményes, kellettek az évek tapasztalatai. Az edzősködés esetében pedig nem lehet mindent a könyvből tanultak szerint csinálni, de azt sem mondhatom, hogy a saját tapasztalataimat egy az egyben át lehet adni a tanítványaimnak, hiszen minden sportoló más és más, ami nekem kiválóan működött versenyzőként, az nem biztos, hogy másnak is beválik.

Gyakorlatilag 20 éve az élmezőnyben vagy, végigkövetted a triatlon és a duatlon felívelését. Ez idő alatt mennyit változtak az edzésmódszerek vagy a versenyzési szokások?

A versenyzés filozófiája gyakorlatilag ugyanaz. Ugyanakkor a rekordok, időeredmények folyamatosan javulnak, aminek két tényezője van. Egyrészt sokkal többen triatlonoznak, mint 20 éve, tehát szimplán statisztikailag több tehetségnek kell bekerülni a rendszerbe, akik utána nagyobb valószínűséggel és gyakrabban döntögetik meg a korábbi eredményeket. Másrészt a felszerelések és a kiegészítők terén hatalmas volt a fejlődés. Megjelentek a pulzusmérők, wattmérők és még sorolhatnám.

Te, mint edző pulzuskontrollal készíted fel a versenyzőidet?

Versenyzőként én is kipróbáltam minden újdonságot, de eljutottam oda, hogy ma már egyiket sem használom. Most, ha valaki trendi akar lenni, akkor a kerékpárján és a karján tele van sebességmérővel, wattmérővel, pulzusmérővel, hőmérővel, magasságmérővel és még 100 funkcióval. De ezek csak mankók, ettől nem növekszik a teljesítményünk, az csak saját magunktól függ. Ha valaki állandóan ezeket figyeli edzés közben, akkor elveszik a futás vagy a kerékpározás öröme. Nekem még sebességmérő sincs a kerékpáromon, több, mint húsz év tapasztalata alapján már magamtól is pontosan tudom, hogy mikor hogyan tekerjek vagy fussak. A versenyzőimnek is mindig azt mondom, hogy nem túlbonyolítani kell az edzésünket és versenyeinket, hanem minél inkább leegyszerűsíteni.

Nem azt állítom, hogy ezek a technikai kiegészítők nem hasznos dolgok, például egy kezdőnek biztosan nagy segítség egy pulzuskontroll, a gond ott kezdődik, amikor valaki a netről letöltött „edzéstervek” alapján használja ezeket a dolgokat, ami általában zsákutcába vezet.

A mezőny mennyit változott a triatlon hazai hőskora óta?

A már említett mennyiségi robbanás megtörtént, rengetegen triatlonoznak, ami egyrészről jó. Rengeteg mítosz megdőlt, a  ’90-es években még nem sok nő indult az Ironman távon, mert mindenki féltett minket ettől a terheléstől. Láthatjuk, hogy ma már hány lány van a rajtvonalnál… Az is megdőlt, hogy évente csak 1-2 Ironman versenyt lehet bevállalni, mert csak ennyire lehet tökéletesen felkészülni. Manapság a profik akár 4-6 versenyt is végigcsinálnak egy szezonban, azonos időeredményekkel. Ugyanez igaz a maratoni futásra is.

Ugyanakkor látszik a mítoszok döntögetésének másik oldala is. Rengeteg amatőr sportoló úgy gondolja, mindenféle komolyabb edzésmunka nélkül megcsinálja az Ironman távot, ami persze nem lehetetlen, de általában az a vége, hogy a befutójukat nem lehet éppen sportosnak nevezni.

Sokszor együtt versenyzünk a pályán, így pontosan látom, hogy néhányaknak még a kerékpár kezelésével is gondjaik vannak, ami azt jelenti, hogy felkészületlenül állt rajthoz.

Régen ez egy szűk versenyzői család volt, ugyanazok a versenyek, ugyanazok az arcok. Az nagyon jó, hogy most nagyon sokan versenyeznek, de a rendezők egyértelműen a tömeg felé tolták el a hangsúlyt, az élversenyzők kicsit el lettek felejtve, mivel kevesen vannak és nem ők hozzák a pénzt…

Ez azt jelenti, hogy profiként ma nehezebb megélni, mint a küzdelmes ’90-es és 2000-es években?

Elég, ha annyit mondok, hogy a győzelemért járó pénzdíjak nem hogy nem nőttek, hanem jó, ha egyáltalán van még pénzdíjas verseny. Pedig a triatlon tortáján a profiknak kellene lenni a habnak. Minden sportágnak szüksége van élversenyzői rétegre, mert ez generálja a minél nagyobb tömegbázist is. Jelenleg a tömegversenyen indulók maximálisan ki vannak szolgálva, ami nagyon örvendetes, de a sportág hosszú távú fenntarthatósága érdekében az élversenyzőket is el kellene tudni tartani… Mint ha erről kicsit megfeledkeztek volna a versenyszervezők. Van egy-két üdítő kivétel, de a jellemző az, hogy a versenyek pénzdíja a benzinköltségre sem elég. Ennek a folyamatnak egyenes következménye, hogy a legjobb versenyzők inkább külföldre mennek. Én is sokszor megkaptam kritikának, hogy állandóan külföldön versenyzek, nem idehaza…

De ugyanezt a folyamatot látom a hazai utcai futóversenyek esetében is.

Ha már itt tartunk, rengeteg utcai futóversenyen indultál korábban. Ennek felkészülési okai voltak vagy a profi státusz velejárója?

Mindkettő. Az tény, hogy azért tudtam profi sportoló lenni, mert ezeknek az utcai futóversenyeknek jó díjazása volt. Emlékszem, hogy egy Vivicittán  – az euró bevezetése előtt – még német márkában fizették ki a díjakat. Ebből sokkal jobban megéltem, mint ha elmentem volna tanítani. Ennek megfelelően erős mezőny volt, az ilyen versenyek tartották el a hazai triatlonos, atléta és öttusás élversenyzőket. Ahogy a díjazás szépen lassan lecsökkent, úgy tűnt el ez a profi réteg is a hazai sportból is, ami a futáshoz kapcsolódó sportágakat illeti.

Ugyanakkor az, hogy állandóan erős mezőnyben futottam, elengedhetetlen volt ahhoz, hogy beleerősödjek a triatlonba, illetve egy bizonyos időszakban a duatlonba.

Tömegsport részétől eltekintve, élversenyzői szemmel melyek voltak a triatlon nagyobb mérföldkövei?

A legnagyobb egyértelműen az, amikor olimpiai sport lett 2000-ben Sidneyben. Illetve ezzel együtt az, hogy az olimpiai táv kerékpározása során a bolyozás megengedett lett, aminek nyomán a kerékpáros tudásnak erősen lecsökkent a jelentősége. Azóta mondjuk, hogy az olimpiai táv a jó úszók futóversenye…

A hosszútávon, ahol nem lehet bolyozni a kerékpáron, nagyon nagy szerepe lett az aerodinamikai fejlesztéseknek, mert az olimpiai távval szemben itt hatalmas jelentősége van a kerékpározásnak.

Az első igazán hangos nemzetközi sikereidet duatlonban érted el. Mi az oka annak, hogy azóta a szakág a triatlon mostohagyermeke lett, illetve, mára mint ha teljesen el is sorvadt volna.

Jól látod, idehaza szinte teljesen elsorvadt. Egyértelműen a triatlon olimpiai sporttá válása volt a kulcsmomentum, mert így szépen minden pénz és figyelem oda összpontosult. De nagyon érdekes az a folyamat is, hogy a jelenlegi hazai trend (a hosszútáv favorizálása) az olimpiai távot sorvasztja el szépen lassan. Hiszen azokon kívül, akik ténylegesen az olimpiára készülnek, egyre kevésbé választják ezt a versenytávot, az amatőr versenyzők nem kedvelik a bolyozós versenyeket.

2000 előtt a duatlon egyenrangú volt a triatlonnal vagy ezt soha nem lehetett mondani?

Mindig is a triatlonnak volt nagyobb presztízse, de anno a legprofibb triatlonisták is elindultak tavasszal és ősszel duatlon versenyeken, ha másért nem, akkor a felkészülés miatt, így folyamatosan színvonalas mezőnyök voltak. Ennek az is volt az oka, hogy Európában a triatlon egy 3 hónapos történet volt az időjárási viszonyok miatt, ezért az úszást kihagyva, a duatlonnal ki lehetett tolni a versenyszezont tavaszra és őszre is, ami nagyon jól működött egy ideig. Mára viszont már akár januárban is tudnak rendezni triatlon versenyeket, igaz, hogy ehhez Mallorcára vagy a Kanári-szigetekre kell utazni, de a nagyobb mezőny és a nagyobb kereslet a versenyek iránt ezt lehetővé tette.

Ha nem az általános vélekedést, hanem a saját magad által megfogalmazott sportértékeket veszed figyelembe, melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Nagyon büszke vagyok a duatlon világbajnoki címeimre, mert akkoriban ezeknek valóban nagy értéke volt. De jellemző a duatlon jelenlegi helyzetére, hogy már nem is követem figyelemmel a nemzetközi eredményeit, fogalmam sincs, hogy jelenleg kik a favoritok… de jelenleg is aktív sportolóként nem nézegetek hátrafelé a duatlon irányába, aminek nem feltétlen az az oka, hogy a duatlon ma már nem menő, hanem egyszerűen már nincs meg az a gyorsaságom futásban. Tudomásul kell venni, hogy ahogy halad előre a sportoló a korban a gyorsaság megkopik.

Akkor nemzetközi viszonylatban ma már csak a triatlon és az Ironman táv jöhet szóba?

Igen és az Ironman féltáv, amiből azért sokkal többet is rendeznek, illetve a regenerálódás szempontjából is több vállalható be belőle egy idényben.

Ehhez képest idén Te lettél a Magyar Bajnok sprint távon…

Igen, de a sprint távú versenyeket csak gyorsító edzésmunkához használom, másrészt ez annak is köszönhető, hogy amint említettem, idehaza kicsit elfogyott az élmezőny. Nemzetközi versenyen már nem opció számomra a sprint. De a féltáv is egyre inkább nehezített pálya, mert oda már az olimpiai távosok is fel-fel szoktak kalandozni, egyre sűrűbb a mezőny.

Ha az élmezőny egy kicsit elfogyott, akkor az utánpótlás helyzete milyen?

Fiatalok vannak, az utánpótlással nincs gond, egészen az egyetemista korosztályig, ahol még a tanulás mellett belefér az élsport. A gond ezután kezdődik, hiszen a profi sportolói státusz ma nincs támogatva, a szövetségnek ehhez nincs forrása, ahogy már mondtam, pénzdíjas versenyekből ma már nem lehet megélni.

Mennyiben változott az edzésmennyiséged, pl. mennyit futottál hetente 10-15 évvel ezelőtt és mennyit most?

Nem tudom megmondani, hogy hány kilométert futottam hetente, mivel nagyon régóta nem vezetek edzésnaplót. De az biztos, hogy anno minden nap futottam, most általában heti három futóedzésem van. Egyrészt ezzel még szinten tudom tartani magamat, a 25 év edzésadagjának köszönhetően, másrészt régebben a duatlon miatt sokkal hangsúlyosabb volt a felkészülésemben a futás. Most az Ironman távon a bringának van a legnagyobb szerepe, azon töltöm a legtöbb időt.

Azt mindenki érzékeli, hogy a triatlonban a kerékpáron van a legnagyobb hangsúly, mint felszerelés. Mivel mi egy futócipőkre szakosodott oldal vagyunk, mégsem a kerékpárokról kérdeznélek. Milyen jellegű futócipőket használsz, van külön verseny és külön edzőcipőd vagy nem tulajdonítasz ezeknek nagy jelentőséget?

Ugye én az utcai futóversenyeken kezdtem és voltam olyan szerencsés, hogy az Adidas szponzorált. Természetesen használtam külön versenycipőt és külön edzőcipőt. Később a triatlonos időszakban az határozta meg, hogy a csapat milyen felszerelésben futott, illetve voltak még időszakos támogatók, de gyakorlatilag szinte az összes márka cipői megfordultak a lábamon. De sosem volt a lábam problémás, ami méretben megfelelő futócipő volt, azzal nem volt gondom.

A sérülések szerencsére elkerültek, ami annak is köszönhető, hogy gyerekkoromban rengeteget voltam mezítláb, így nincsenek anatómiai problémáim a lábammal. Illetve a támogatóknak köszönhetően nagyon sűrűn tudtam váltani a futócipőket, sosem hordtam túl őket, amint egy picit is éreztem, hogy csökken az ütéscsillapításuk, azonnal lecseréltem őket.

Azt is megtehettem, hogy egy időszakban akár hat cipőt használtam, külön terepre, rövid távokra, hosszabb távokra, párnázottabbat, gyorsabbat, éppen mi re volt szükségem. De márkafüggőségem sosem alakult ki, minden márkánál találtam magamnak és a céljaimnak megfelelő cipőt.

Ha márkákat nem is akarsz kiemelni, azt lehet tudni, hogy mely karakterű cipőket kedvelted?

Annyiban változott a futócipőkkel kapcsolatos ízlésem, hogy régebben a minél könnyebb és gyorsabb cipőket kerestem, mára egyrészt már inkább hosszabb versenyeken futok, illetve már a lábaim is igénylik, hogy a párnázottabb modellekből válasszak. És egyértelműen a neutrális cipőket favorizálom.

Ezt jó, hogy említed. Az egyik tanítványodtól hallottam, hogy másoknak is azt javaslod, ne a stabil cipőkkel próbálják korrigálni a futómozgásukat, hanem használjanak neutrális cipőt és végezzenek kiegészítő gyakorlatokat és mozgásokat a boka megerősítésére.

Ezt annyiban finomítanám, hogy akinek nincs különlegesebb problémája a lábával, az ne feltétlenül a stabil cipők között keresgéljen. A gyerekkorú tanítványainkkal mi is próbálunk nyáron minél többet mezítláb futni a füvön, homokon, hogy erősödjön a lábuk és javuljon a mozgáskoordináció. De az aszfalton futás az más tészta. Sok gyerek megjelenik az edzésen Free vagy mezítlábas cipőben, amik nagyon szépek és divatosak, de amíg nem erős a lábuk, addig még a rekortán futópályán sem engedem őket abban futni, nem hogy aszfalton. De látom a városi gyerekek lábán, hogy nagyon sok problémájuk van, ritka az, hogy anatómiailag minden a helyén van… Már egészen fiatal korukban lúdtalpasok és befelé dől a bokájuk…

És mit szoktál javasolni nekik?

Egyre több szakboltban van lábállás diagnosztika, és valóban vannak olyan esetek, amikor már tényleg csak egy stabil cipő segít. Ugyanakkor nem értek egyet a mostani gyakorlattal, miszerint akinek kicsit is befelé dől a bokája, reflexből aládúcoljuk valami stabil cipővel. Sok boka és harántboltozat erősítő gyakorlatot szoktam javasolni, illetve megfelelő betétet az utcai cipőbe, amiben a legtöbb időt tölti a láb. Viszont a futócipőbe nem szoktam ezeket javasolni, ott hagy mozogjon minél természetesebben a láb. Nem a futómozgásba kell minél jobban belenyúlni, hanem meg kell szűntetni azokat az okokat, amelyek módosítják a természetes futómozgást. Azt szokták mondani, hogy a házat, ami roskatag, nem toldozni-foltozni és aládúcolni kell, hanem statikailag újjáépíteni. Ugyanakkor látom, hogy ez kicsit utópia, főleg a felnőttek esetében, hiszen ott már nem biztos, hogy megfelelően bele lehet nyúlni a láb szerkezetébe és a mozgásba.

Felnőtt korban mit tartasz leginkább hasznosnak?

A futóiskolázást nagyon hasznosnak tartom a megfelelő koordinált mozgás kialakításában és fenntartásában, de tény az, hogy ahogy nő a sportoló életkora, egyre inkább operálni kell a megfelelő futócipő kiválasztásával. De érdekes módon a jelenlegi tanítványaim között a felnőttek lábával kevesebb gond van. Őket a testsúlyukkal nyúzom sokat, hogy ne legyen rajtuk felesleg, mivel a futómozgás közben minden egyes kilogramm háromszorosa terhelődik az ízületekre, ezért nem mindegy, hogy mennyi van belőle.

A praxisodban volt olyan futó, aki mondjuk egy enyhén stabil cipő használatától eljutott odáig, hogy neutrálisra tudott váltani?

Igen, az ilyen mértékű változás még elképzelhető, ugyanakkor azt is látom, hogy aki hosszú évekig fut ugyanúgy, ugyanolyan cipőben, annak alkalmazkodik hozzá a szervezete. Már többször találkoztam olyannal, hogy a szakboltokban megállapították, hogy stabil cipőre van szüksége, amit meg is vásárolt, majd még jobban fájt tőle a térde, mivel évek óta neutrálisban futott. A hirtelen változtatásokat nem tolerálja jól a test.

A kezdőknek vagy hobbi szinten futóknak mit ajánlanál?

Úgy látom, hogy ők azért nem futnak olyan sebességgel, hogy számítana a cipő gyorsasága. Ezért az extrém módon kikönnyített cipők helyett inkább a kicsit nehezebb, de megfelelően csillapító, párnázottabb cipőket javaslom, főleg akkor, ha jellemzően aszfalton futnak.

Te magadnak felhúzol a rövidebb távokhoz extra könnyű versenycipőt?

A sprint távokra egyértelműen, illetve ott még az a fontos, hogy könnyen bele lehessen bújni és varrásmentes legyen a felsőrésze, hogy zokni nélkül is használható legyen. A hosszabb távoknál már nem úszható meg a zokni használata, illetve már a depóban eltöltött öltözésre fordított időnek sincs akkora szerepe, tehát ezekben az esetekben már egy könnyebb edzőcipő is megfelelő lehet.

Kezd kirajzolódni, hogy mit gondolsz a futócipőkről, de feltennék néhány egyszerű kérdést. Melyiket tartod fontosabbnak: súly vagy tartósság?

Régebben a súly, most a tartósság.

Szellőzés vagy tartósság?

A cipő felsőrészét illetően inkább a jól szellőző, gyorsan száradó anyag az ideális, főleg triatlon esetében, ahol a frissítőkön állandóan lelocsolnak minket… De a talpa legyen tartós és jól csillapító.

Párnázottság vagy flexibilitás és gyorsaság?

Párnázottság, de flexibilitással, a túlzottan merev cipőket nem kedvelem. Most már vannak olyan cipők, amelyek mind a kettőt tudják.

De összességében azt találom fontosnak, hogy ne egy cipő tudjon mindent, mert olyan nem igazán létezik. Az ideális az lenne, ha minden eltérő tevékenységre az arra leginkább megfelelő futócipőt használnánk.  Külön terep, verseny, aszfalt és még lehetne sorolni. Persze a gyakorlat inkább az, hogy egyetlen futócipője van a sportolóknak és amikor az elfogy, akkor jön a következő. Pedig, ha egyszerre több cipőnk van, az ugyanolyan hosszú ideig tart, mint ha egymás után vennénk ugyanannyit. A jó cipő is egy befektetés, nem csak a teljesítmény szempontjából, de a lábunk épségének megőrzése miatt is. Ezért is érdemes körültekintően választani.

Tartalomhoz tartozó címkék: magazin interjú
Gyártók