A futocipoteszt.hu webáruházának felületén süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. Bezárás
Termékek Menü

Asics Gel Fujitrabuco 6 teszt

Marosffy Dániel
2018. 01. 29. 22:03:07

Ezer - na jó, kb. 15 - éve nem volt Asics cipőm, pedig korábban úgy rákattantam, hogy járt volna nekem egy kitüntetés a japán gyártótól, mint leghűségesebb felhasználónak. Aztán valahogy elkoptak a házból a futócipők (kellett a hely a sícipőknek), majd a visszatéréskor a kalandvágy és az extravagáns design a Salomonok felé vitt. Egészen nosztalgikus érzés fogott el, amikor megkaptam tesztre az Asics Gel Fujitrabuco 6-ot. Ismét van Asics cipőm! De miért ilyen rém hosszú a neve?

Meg egyáltalán, hogy néz ki? A visszafogott pasztelszínek mélységes konzervativizmust tükröznek, a visszérharisnyák világát idéző sárgásbarna belső borítás pedig egyenesen meghökkentő, de tekinthetjük ezt vagányságnak is: a Salomon diktálta színorgia mellett kifejezetten tökös dolog beinteni a trendnek, és ennyire csúnyácska cipővel kilépni a piacra. Az biztos, hogy ezt senki nem fogja körbecsodálni egy rajtban, hogy azta, mutasd, milyen cipőd van!  Szociopata terepfutók hű társa lehet.

Hivatalos marketing anyagon így néz ki felülről és alulról…

…illetve oldalról és hátulról. (Fotók: Asics)

De a Fujitrabuco 6 nem csak ettől középszerű. Nem akarom lelőni a poént, de ennyire átlagos futócipővel még talán soha nem találkoztam.  Most, amikor más gyártók külön modelleket hoznak ki kőre, fűre, jégre, homokra, sárra, lejtőre, versenyre, edzésre, vizes falevélre és harmatos rózsasziromra, ez a modell csak annyit mond magáról, hogy terepfutásra hivatott, azon belül kicsit mindenre - de semmire sem igazán, teszem hozzá én. Nem akkora hülyeség ez, csak mostanában szokatlan, de lássuk be, aki nem kifejezetten fetisizálja a cipőket - ilyen futó is akad, még ha ritka is - esetleg megelégszik egyetlen párral, aminek viszont ki kell szolgálnia gazdáját a kertajtótól az utcákon át a távoli csúcsokig minden körülmények között. Nehéz ezt kidekázni, de megkockáztatom, az Asics elég szép munkát végzett ezen a téren, én mindenesetre hamar rászoktam, hogy betonra is ezzel járok, akkor felcsaphatok Normafára utcákon, nem pusztulok el az erdei utakon, de közben a cipő sem esik szét, megvan a sokoldalúságnak a maga bája.

Ami a Fujitrabuco-nak jól ment: könnyű, erdei terep.

Szegény Fujitrabuco-t pont ősszel kaptam meg, ami determinálta, hogy lesz alkalmam sárban kipróbálni. Éreztem én, hogy nem ez a fő erőssége, és valóban: a kimondottan visszafogottan terepes külső talp nem sok támogatást adott a cuppogós ösvényeken, mondhatni, teret hagyott a futótechnikának és a rutinnak. Akkor azért kicsit megijedtem, amikor a vizes aszfalton is megcsúszott, ugyanakkor a sípálya vizes-sáros meredekjével egész jól elboldogult. Idővel az a határozott meglátás kristályosodott ki bennem, hogy előre és hátra nem is rosszak a talp képességei, de oldalirányban védtelen marad az ember. Ez egy potenciális fejlesztés lehet a leendő 7-es szériának, addig is, óvatosan kell beszállni a kanyarba. Kövekkel szemben ugyanakkor toleránsabb, szárazon egész jól tart, masszív, védelemnek pedig ott a Rock Protection Plate, valahol mélyen elásva, mert amúgy kívülről egyáltalán nem látszik.

Mars-expedíción a tesztalannyal. 

Majd annak méltó büntetése.

Ultimate stressztesztként még a Vértesbe is kivittem, ahol ismét bebizonyosodott, hogy a szélsőségekkel szemben viszonylag visszafogottan van felfegyverezve: a sarat például villámgyorsan felszedte, igaz, ez a földtanban külön talajtípusként nyilvántartott „különösen aljas gánti agyagon” történt, amivel szemben még komolyabb versenycipőknek is csak annyi az előnye, hogy gyorsabban tisztulnak. A hegyoldalakban is idővel eljött az a meredekség, amikor már megkívánt az ember egy stabilabb cipőt, de ezek nyilvánvalóan olyan körülmények, amire egy átlag terepes cipő nem készülhet fel. Normál erdei talajon ugyanakkor remekül elboldogultunk.

Csak óvatosan…

A középtalp az Asics tavaly kereken 30 éves technológiájához híven gél csillapítású, méghozzá a saroknál, ez terepen kevésbé izgalmas, de vegyes felhasználásnál már fontos lehet. A többi anyag az ún. Solyte, ami egyfajta EVA, a gyár szerint annál puhább és könnyebb, de azért nem kell ezt túlgondolni, ettől még a terepcipőkre jellemzően kemény a talp, bár kétségtelen, hogy betonon sem büntet, ha az ember nem vágyik éppen pihe-puha lágyságra, el lehet vele kocorászni bárhol. A másik fontos, ide vonatkozó marketing kifejezés az IGS (Impact Guidance System) , ami a talajfogás-gördülés-elrugaszkodás hármasának segítését jelenti, erről a privát felhasználói véleményemet annyiban tudom összegezni, hogy kellemes. Kiképzése neutrális, dropja is teljesen átlagos: 8 mm. Tehát a középtalp igazából nem ígér semmi extrát, de azt szépen hozza.

Diszkréten izgalmas fogások találhatók azonban a felsőrészben. A korszellemnek megfelelően már nincsenek rajta bőr csíkok, csak maga a hálós, külső anyag, amely itt-ott tartalmaz némi erősítést, ez elvileg könnyít a cipőn, ugyanakkor felveti a tartósság kérdését. Előbbi valószínűleg a tervezők hosszas, tizedgrammokkal történő harca után egy tök átlagos, edzőcipőkre jellemző érték lett: 323 gramm. Tartósság tekintetében egy év múlva tudnék érdemben nyilatkozni, de kétségtelen, hogy nekem két hónap alatt meg se rezdült rajta semmi, pedig azzal kezdte szegény a pályafutását, hogy botrányosan összesaraztam, majd ez a réteg aztán rajta is maradt, éppen csak nem égettem ki hamutartónak, hiába, no, hálátlan dolog nálam cipőnek lenni, de a Fujitrabuco (esküszöm, többször nem írom le ezt a vállalhatatlanul hosszú nevet, legyen inkább Trabi) zokszó nélkül tűrte a ridegtartást.

A komfort felé mutat a felvarrt nyelv, úgy is, mint kavicsvédelem, bár ennek olyan nagy jelentőségét nem látom, hacsak nem csatangol valaki kifűzött cipővel az erdőben, de az olyan egyébként is magára vessen. Figyelemre méltó ugyanakkor a talpbetét, amelyre mindjárt két szakszó is utal: Ortholite, illetve Comfort Dry. Hogy pontosan melyiknél mit kell nézni, bevallom, a felett zavartan álltam, de tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy ezek kényelmesebb viseletet ígérnek, némi rugalmassággal, de főleg szárazabb érzést és kevesebb hólyagot az izzadtság elvezetése által, amit még némi antibakteriális hatás is megfejel. Őszi-téli futásaim nem kimondottan tették próbára a cipő ezen vonását, de az meggyőző volt, amikor két hónap után félve beleszagoltam és… Új cipő szaga volt! Mint amit most vettem ki a dobozból. Azt kell mondjam, ügyes.

Az évszaknak megfelelően az is hamar kiderült, hogy az alapmodell még mérsékelten sem vízálló, a szellőzésére ugyanakkor igazán nem lehetett panasz. Létezik egyébként Gore-tex verziója is, ami ugyanezt fordítva tudja, és amit monoton fekete színvilága alapján valószínűleg maga Darth Vader tervezhetett a Halálcsillag mocsaraiban végzett reggeli kocogásaihoz.

GTX verzió (fotó: Asics)

Kaptafája tekintetében átlagosnak mondja magát (standard), ezzel is a középre célozva. Nekem keskeny lábfejjel kicsit tág volt az orr része, de ez még nevezhető kényelmesnek, kétségtelen, hogy a megfelelő tartás érdekében a fűzőt aprólékos makramézással kellett meghúzni először, különben túl lazának éreztem, de ezzel el is érkeztünk a cipő legkellemesebb meglepetéséig: a fűző és az őt befogadó tasak, vagy mi, ami a keresztségben a nagyon hangzatos Lace Garage nevet kapta. Ilyet eddig csak a Salomon gyorsfűzős modelljein láttam, de ott indokolt is, mert különben össze-vissza lengedezik a maradék zsinór, ami enyhén irritáló. Jelen esetben azonban egy sima, fűzős modellről van szó, így kicsit értetlenül álltam előtte, hogy ez minek, de aztán kiderült, hogy remek kiegészítő. Az amúgy is bitang jó anyagú, ám kissé túlméretezett fűzőt így egész biztosan nem kell duplára kötni, az ember eldugja a garázsba, többet nincs gondja rá, kioldódni nem fog, semmibe nem akad bele, és ráadásul még sáros se lesz, ami kellemes apróság akkor, amikor elfagyott ujjakkal kell kioldani a futás végeztével.

A fej nélküli futó. Avagy Asics-szel a Vértesben.

Rövid együttélésünk során tehát egy különleges képességeket abszolút nélkülöző, de valamennyire szinte minden helyzetben helytálló, igazi all-roundert ismerhettem meg, aki olyan volt, mint egy jó csendestárs, nem tolakodó, de ugyanakkor támogató, persze, képességeinek egyértelmű határain belül. Valahol hálátlan szerep ez, mert az ember hajlamos észre sem venni a nyilvánvaló kényelmet, például azt, hogy ez a cipő sosem bántott és sosem hagyott cserben, pedig lett volna rá alkalma, futottam benne órákat is, nem mindig hálás környezetben.

Azt hiszem, ezek után arra az obligát kérdésre, hogy akkor most kinek kell ilyen cipő, viszonylag egyértelmű a válasz: bárkinek. Bárkinek, aki nem kimondottan speciális körülmények közé készül, nem versenyezni akar benne és nem járatlan erdők vad oldalaiban csapatni, hanem, mondjuk, csak kimenne egy jót futni a hegyre. Mint tesszük azt legtöbben.

Tartalomhoz tartozó címkék: teszt
Gyártók